Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által biztosított kamat-és kezelési költség támogatása melletti Széchenyi Lízing GO! Programban főbb jellemzői:
- minimum 1 millió és max. 1 milliárd forint finanszírozott összeg,
- a teljes futamidő alatt fix 0,5%-os évi nettó kamattal,
- akár 10 éves futamidőre,
- kezdő vállalkozások számára is elérhető,
- kiemelt mértékű állami kamat- és kezelési költségtámogatás kapcsolódik hozzá,
- a kérelemtervezet a vállalkozások által már online is elindítható.
A Széchenyi Lízing GO! a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan Sopronban, a Kereskedelmi és Iparkamarában érhető el. Vállalkozói jelzések alapján nagy rohamra számítunk, hiszen a Széchenyi Lízing GO! iránti kereslet kifejezetten erős lehet, a vonzó kamat és a rugalmas felhasználási lehetőségek miatt. Reméljük, ez a programunk is hozzájárulhat a vállalkozások járvány utáni fellendüléséhez, versenyképességük növeléséhez -mondta Kováts Árpád a kamara titkára.
A program részleteiről a Soproni Kamara honlapján, illetve a 06/99-523-582-es telefonszámon tájékozódhatnak az érdeklődő vállalkozók.
Borítókép: SopronMédia archívum