A jutalmakat -, melyeket a soproni önkormányzat támogatott - a Soproni Rendőrkapitányság dísztermében 2021. december 13-án tartott ünnepi állománygyűlésen dr. Urbán Zoltán László r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, Szabó Ferenc r. ezredes, a Készenléti Rendőrség parancsnokhelyettese és dr. Herczeg Zoltán r. alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője adták át.
Dr. Herczeg Zoltán beszédében hangsúlyozta, hogy a munkában elért siker mindig közös érdem, amelyért kollégáit köszönet illeti meg. - Munkatársaim minden fronton helyt tudtak állni, munkájukat magas szakmai színvonalon és példamutatóan végezték – zárta gondolatait a kapitányságvezető.
A főkapitány kifejezte elismerését a díjazottaknak, és megköszönte a polgármesternek a lehetőséget, hogy az arra érdemeseket megfelelően jutalmazhatták. Kiemelte a rendőri munka jelentőségét Sopron közbiztonsága szempontjából.
Dr. Farkas Ciprián szívből gratulált az elismerésekhez, és minden soproni család nevében köszönte meg a helyi rendőrkapitányság közösségének áldozatos munkáját, amelynek eredményeképpen Sopron egy élhető város.
Gratulálunk a díjazottaknak!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F56%2Fca%2F2021-12-13-2_r16g.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F56%2Fca%2F2021-12-13-2_taom.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F1c%2F00%2F2021-12-13-6_0no4.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc6%2F16%2F2021-12-13-4_3nmd.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F47%2F99%2F2021-12-13-1_wfzc.jpg)