| 2021. március. 2. | 2 perc olvasás

Elismerést kapott Csorba János, a polgári védelem nemzetközi világnapján

A polgári védelem nemzetközi világnapján vehetett át elismerést Csorba János, Nagycenk polgármestere. Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató a katasztrófavédelem területén végzett önkéntes tevékenysége során nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként emléktárggyal jutalmazta a település vezetőjét.

A polgári védelem nemzetközi világnapjának tiszteletére koszorúzást és ünnepséget tartottak március elsején a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A rendezvénybe a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok online kapcsolat segítségével kapcsolódtak be.

Az ünnepség első momentumaként dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató hatósági és megbízott gazdasági helyettese társaságában, utánuk dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, valamint a tervezési és védelmi igazgatási, illetve a veszélyhelyzet-kezelési főosztály vezetője, végül dr. Endrődi István ny. tűzoltó ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke megkoszorúzta a légoltalom és a polgári védelem hősi halottainak a főigazgatóság aulájában található emlékhelyét.

Mindezek után Tóth Ferenc országos polgári védelmi főfelügyelő ünnepi köszöntőt mondott, amelyben elsőként a biztonság fogalmával foglalkozott. Mint mondta, ez egy olyan érték, amelynek „hiánya nemcsak az életet veszélyezteti, hanem a társadalom fenntartható fejlődését is akadályozza”. Mint fogalmazott, a polgári védelem által nyújtott biztonság éppen ezért minden fejlett ország nemzeti biztonságának alapvető eleme, jól felszerelt polgári védelem nélkül nem biztosítható egy-egy állam működése, polgárainak biztonsága. Beszédében a tábornok kitért arra is, hogy a kiterjedt, elhúzódó katasztrófák hatásainak gyors és hatékony elhárítása még a legfejlettebb országok számára is kihívást jelenthet, az új koronavírus-járvány okozta válság pedig a világon mindenkit érint. A katasztrófák elleni védekezésben fontos szerepük van a civil szervezeteknek és az önkéntes támogatóknak, folytatta az országos polgári védelmi főfelügyelő.  

Csorba János, Nagycenk polgármestere a katasztrófavédelem területén végzett önkéntes tevékenysége során nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként emléktárgyat és oklevelet kapott.

Tóth Ferenc elmondta, a hazai önkéntes mentőszervezetek tavaly több mint kétezer-kétszáz alkalommal vették ki részüket a beavatkozásokból, ezek között a járvánnyal kapcsolatos feladatok éppúgy ott voltak, mint a speciális, keresőkutyás vagy kötéltechnikai szakértelmet igénylő mentések, eltűnt személyek keresése, a heves viharok következményeinek felszámolása, vagy a vizek kártétele ellen védekezés. 

A tábornok beszélt arról is, hogy a katasztrófák egyre gyakoribbak, összetettebbek lettek, ezért különös hangsúlyt kapott azok megelőzése, a következmények enyhítése – ez vált egyben a jelenlegi polgári védelem alapvető feladatává. Tóth Ferenc emlékeztetett arra, hogy az előző évben újraértékelték Magyarország katasztrófakockázatait, az eredmény pedig az, hogy idehaza továbbra is leginkább a vizek kártételeire kell számítani, de megszaporodtak a globális klímaváltozáshoz köthető szélsőséges természeti jelenségek is. „A veszélyeztetettség sokrétű. Mi is akkor tudunk rá teljeskörűen reagálni, ha együtt cselekszünk.” – zárta szavait az országos polgári védelmi főfelügyelő.

A beszédet követően a főigazgatóságon és az igazgatóságokon többen elismerést vettek át, amelyet a virtuális ünnepség többi résztvevője online kapcsolaton keresztül követett figyelemmel.

 

borítókép forrása: sopronmédia archív


forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu

Legnépszerűbb cikkek