A valétálás a Soproni Egyetem főépületében kezdődött, ahol a valétaelnökök, a karok vezetői és az intézmény rektora Prof. Dr. Náhlik András búcsúzott a végzősöktől és adott útravaló gondolatokat a valétálóknak.
fotó: Griechisch Tamás
A rektor a beszéd után kinyitotta az egyetem kapuját a menet előtt, akik szalamanderben, a selmecbányai hagyományokat folytatva, nótázva indultak a városon át a Fő térre.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
Sopron és az Egyetem elválaszthatatlan egymástól, sorsuk a véres 20. század során végérvényesen összeforrt, emelte ki Dr. Fodor Tamás polgármester a hallgatóktól búcsúzó beszédében. Sopron polgármestere emlékeztetett arra, hogy Sopron falai között talált otthonra 1919-ben az elüldözött Selmecbányai Akadémia, mely az akkori polgármesternek Sopronyi-Thurner Mihálynak köszönhető. Jövőre ünnepeljük az akadémia befogadásának 100. évfordulóját. Dr. Thurner Mihály éppen 100 éve, 1918-ban került Sopron város élére, egy nagyon nehéz történelmi pillanatban, vesztes és véres háború után, ennek ellenére igazi otthont teremtett az akadémiának, a mai Soproni Egyetemnek.
fotó: Griechisch Tamás
A valétálás a hagyományok szerint Sopronyi-Thurner Mihály szobrának megkoszorúzásával zárult.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff5%2Fbe%2Fvaleta-tom-9149_8rvb.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F24%2F48%2Fvaleta-tom-8848_p9io.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe1%2Fd9%2Fvaleta-tom-8853_y6nw.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F35%2Fa0%2Fvaleta-tom-8865_qrb6.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F53%2F6e%2Fvaleta-tom-8874_nuac.jpg)