A fesztivál ünnepélyes megnyitóján a város részéről Dr. Simon István alpolgármester megköszönte az alternatív színházi találkozón résztvevőknek, hogy ilyen sokan eljöttek Sopronba, ennek a több ezeréves művészetnek a megünneplésére, mely folyamatosan fejlődik, megújul köszönhetően az alternatív színházaknak is.
fotó: Griechisch Tamás
Pataki András a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője, a fesztivál igazgatója megnyitójában arról beszélt, jó vendégül látni az alternatív és amatőr színjátszó csapatok hazai és nemzetközi képviselőit. Itthon annak idején olyan nevek fémjelezték ezt a mozgalmat, mint Ruszt József, Paál István vagy épp a zsűriben helyet foglaló Katona Imre, akikből kiemelkedő rendezők, alkotók váltak. Ők is ebből a közegből indultak el, mint még sokan mások. Örül annak, hogy ez a találkozó Sopronban valósulhat meg kultúrák találkozási pontjaként a nyitottság, a sokszínűség, a színházi progresszivitás jegyében.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2F6c%2Fszinhaz-tom-1244_hcrn.jpg)
Sopron Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárságának támogatásával megvalósuló találkozó társszervezője a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke Regős János hangsúlyozta: örül annak, hogy egy régi hagyomány folytatódhat és bejelentette, hogy a fesztivált az amatőr színházak világszövetségének, az AITA/IATA-nak a hivatalos rendezvényévé vált.
A találkozó programját 12 magyar és 30 külföldi produkcióból állították össze. A találkozó négy napja alatt összesen 15 előadást tekinthetnek meg a nézők, ebből kilenc szerepel a versenyben. A hazai csoportok mellett szerbiai magyar, olasz, német, lengyel és Srí Lanka-i, színjátszók kaptak meghívást az eseményre.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd9%2F14%2Fszinhaz-tom-1275_s46c.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F91%2F84%2Fszinhaz-tom-1212_1amq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F71%2F3a%2Fszinhaz-tom-1271_gy0s.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8b%2F3d%2Fszinhaz-tom-1258_f5ja.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7d%2F26%2Fvlcsnap-2017-09-21-10h24m58s011_gc_o.png)