| 2018. május. 25. | 2 perc olvasás

Elkezdődött a Soproni Borünnep

Megnyitották a XXVII. Soproni Borünnepet pénteken este, a Mária-szobornál. A Várkerületen sorakozó bódék alkotta színes vásári forgatagban a helyi nedűk mellett finom csemegék, és vásárfiák is helyet kaptak. A Fő téren pedig a Nemzeti Parkok hetének első rendezvényét nyitották meg, amelynek keretében bemutatkozik a Fertő-Hanság Nemzeti Park is.

- A program összeállításakor leginkább arra törekszünk, hogy a tehetségek által prezentált minőségi élőzene szórakoztassa a finom borokat kortyolgató érdeklődőket – hangsúlyozta Vörös Péter, a rendezvényt szervező Sopron Város Fúvószenekara Alapítvány kuratóriumának titkára. - A kulturális sokszínűség is fontos szempont volt a számunkra, ennek jegyében például szombaton fellép egy osztrák zenekar is a pódiumon – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

A Kékfrankos Fővárosa számára rendkívül fontos alkalom a borünnep. - Sopronban hosszú évek óta töretlen sikerrel rendezzük meg ezt az egész hétvégén átívelő eseményt, hiszen a főszereplő városunk bora, amely mindannyiunk büszkesége – mondta beszédében Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere. - E bor nem csak a soproniaké, hanem az egész országé – hangsúlyozta Dr. Fodor Tamás, aki hozzáfűzte: a szőlőtermesztés és a borkészítés évszázados hagyományokkal bír Sopronban, és a tapasztalatok szerint az utóbbi évek termékei is magas élvezeti értéket garantálnak.


fotó: Griechisch Tamás

A borünnepet igazi zöld forgatag is kísérte – legalábbis így hívják a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai a Magyar Nemzeti Parkok hetének nyitórendezvényét, amely a nemes nedű köré fonódó ünnep társrendezvénye. - Vajon hogyan kötődik a borászat, borkóstolás a természetvédelemhez? - tette fel a kérdést Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója. - Mint az sokak számára ismert, a nemzeti parkok számos tudományos tevékenységet is folytatnak, például botanikával is foglalkoznak. Neves soproni botanikusunk, Csapody István szavajárása szerint a borászat nem más, mint alkalmazkodott botanika – világított rá az érdekességre az igazgató, majd a Fő térre invitálta a látogatókat, ahol mind a 10 hazai nemzeti park kínálatát megnézhetik: az ország keleti felén fekvő Szatmár Beregi Tájvédelmi körzettől a nyugat ékes kapujáig, a dimbes-dombos Őrségig.

 


fotó: Griechisch Tamás

A Borünnep megnyitóját az Európai Borlovagrend Soproni Legációja közreműködésével tartották meg. Az  ünnepségen jelen volt Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is. A köszöntőket az alkalomhoz illően a résztvevők koccintással és kóstolóval zárták.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek