| 2020. november. 26. | 1 perc olvasás

Elkezdődött az alagút kialakítása a Bécsi-domb alatt

Elkezdődött az alagút kialakítása a Bécsi-domb alatt. Az M85-ös ötödik szakaszának része a 780 méteres alagútpár megépítése. A tervek szerint a kivitelezők egy év múlva érnek át az egyik alagút túloldalra.

A tervek szerint a kivitelező naponta átlagosan két métert halad előre az alagút építésénél. A Vállalkozó által készítendő kiviteli tervek egyeztetése, jóváhagyatása, tervszállítása folyamatosan történik. Az alagút előtti felvonulási területen megtörtént a teherbíró földmű kiépítése, aszfaltréteg beépítése, illetve ezzel egy időben megkezdődött az alagútépítés kiszolgálására létesülő betonüzem építése - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

- Már elkészült a csőrernyő és kialakították az alagútgallért. Novemberben folyamatos, 24 órás munkavégzés mellett, bányászati technológiával megkezdődött az alagútfejtés a bal oldalon, a déli alagútban. Egy járat kialakítására előreláthatólag egy év áll rendelkezésre, a jobb oldali járat kialakítása további egy évet vesz igénybe – mondta el Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője.


fotó: Griechisch Tamás

Egy előre meghatározott rendszer segítségével folyamatosan monitorozzák az alagútszerkezet állékonyságát, figyelik milyen mozgások vannak a fejtés következtében az alagútnál. 
- Ez hagyományosan úgy működik, hogy meghatározott időközönként mérnek bizonyos pontokon, de a Bécsi -domb esetében, a nehézkes megközelítés miatt, a kiviteli tervben megadott helyeken statikus GPS jeladókat telepítettek, és ezek segítségével követik az egyes pontok mozgásait – részletezte a szóvivő. 


fotó: Griechisch Tamás

A munkaterületnél irodakontérek, is helyet kaptak, melynek harmadik emeletén egy látogatóközpontot alakítottak ki. Az előzetes ütemterv szerint a kivitelezést végző konzorcium 2021-ben a 84-es főút ideiglenes terelőútját fogja még elkészíteni és várhatóan 2022-ben fogja elkezdeni az Észak-nyugati elkerülő út építését. A szerződés szerinti befejezési határidő 2024. június vége.


fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek