| 2020. szeptember. 10. | 1 perc olvasás

Élő közvetítés pénteken a Szent Imre-templomból

Élőben közvetítjük szeptember 11-én, pénteken 19 óra 30 perctől a Szent Imre Plébánia Töviskorona együttesének liturgikus alkalmát a Szent Imre-templomból, amely szentmisével kezdődik.

A Töviskorona együttes azzal a céllal hívta életre a Kerülj beljebb! – Újratervezés mottójú liturgikus alkalmakat, hogy a 14 és 35 év közötti fiataloknak találkozási lehetőséget adjanak, mert a mai felgyorsult élet nagy kihívása egy értékteremtő, megtartó közösség létrehozása, amelyben a különböző gyermek- és ifjúsági korosztályok megtalálják a helyüket. Az együttes szeretné lehetővé tenni mások számára is, hogy bekapcsolódjanak a közösségük életükbe, ahol lehetőség nyílik a lelki, személyes és közösségi növekedésre és érett keresztény felnőtté válásra.

A koronavírus-járvány miatti szigorításoknak megfelelően a pénteki liturgikus alkalmon csak előzetes regisztrációval, maximum ötvenen vehetnek részt. A szentmise este fél nyolckor kezdődik, majd szentségimádást tartanak.

A tervek szerint szeptember 11-től minden hónap második péntekén Oltáriszentség-központú, bensőséges liturgikus alkalmakat szerveznek.

Legnépszerűbb cikkek