| 2020. március. 11. | 1 perc olvasás

Élő műalkotás – a Soproni Egyetem Botanikus Kertje

A Soproni Egyetem zöld szíve az Élő Növénygyűjtemény, vagyis a Botanikus Kert - erről tartott előadást Kui Bíborka, a Botanikus Kert intézeti munkatársa, kedd délután a Soproni Tit szervezésében. A gyűjtemény elsősorban az oktatás, kutatás és ismeretterjesztés területeit szolgálja, de ezek mellett kapui mindig nyitva állnak a látogatók előtt egy kellemes sétára.

"A Botanikus Kert közel 100 éve várja a látogatókat, azonban gyakran szembesülünk azzal, hogy mennyien nem jártak még nálunk a város lakói közül. Ezen szeretnénk változtatni, hiszen minden évszakban sok látnivaló akad a kertben, ilyenkor tavasz elején főként! Sorra nyílnak a virágok, a hagymások, a cserjék és a fák virágzásnak indultak, ez május elején tetőzik, akkor tündököl a legnagyobb pompájában" – mondta el Kui Bíborka, a Botanikus Kert intézeti munkatársa.

Kui Bíborka, A Botanikus Kert intézeti munkatársa
Kui Bíborka, A Botanikus Kert intézeti munkatársa

Az erdőmérnök hangsúlyozta: a kert kapui a nap minden órájában nyitva állnak az érdeklődők előtt, előzetes egyeztetés után van lehetőség szakember által vezetett programokon való részvételre is.

Sopron klímája kiegyensúlyozottnak mondható, enyhe telekkel és hűvösebb, csapadékos nyarakkal. Ezeknek az adottságoknak köszönhető, hogy 1922-ben itt hozták létre az országos jelentőségű természetvédelmi területet és központi törzsültetvényt. A mai napig számos titkot rejteget a kert, mely a polgárok felfedezésére vár.

A Soproni Tudós Ismeretterjesztő Társulat által szervezett előadáson egy apró ajándékkal is készültek a Botanikus Kert munkatársai, minden résztvevő egy fa poháralátétet és egy tájékoztató füzetet vihetett haza.

Nemrégiben elindították önkéntes nap programsorozatukat, most szombaton, március 14-én  tartják a következőt, mely során a felső kertben található aszfaltos utat tisztítják meg. A lelkes résztvevőket zsíros kenyérrel, teával és egy kis meglepetéssel várják a szervezők.


Forrás: Internet

Remélik, hogy népszerűsítő programjuk elér a szélesebb közönséghez is és még többen mennek majd kikapcsolódni, feltöltődni az ódon fák közé.

 

Legnépszerűbb cikkek