| 2025. augusztus. 29. | 1 perc olvasás

Először rendezték meg a Soproni Nyári Kupát a Lőver Uszodában

A kétnapos ifjúsági vízilabdatornán négy hazai és egy nemzetközi csapat is vízbe szállt. A mérkőzések nemcsak a bajnoki felkészülést segítették, hanem a fiatal játékosok számára is nagy élményt jelentettek.

Ez egy kifejezetten az ifjúsági korosztály számára kiírt felkészülési torna. Elsősorban az az előnye és a feladata, hogy a csapatok taktikai finomhangolást végezzenek. A részt vevő csapatok már nagyjából azzal a kerettel vannak itt, amellyel a hamarosan kezdődő bajnokságban is szerepelni fognak

- fogalmazott Barna Péter, a Soproni Vízilabda Sport Egyesület felnőtt-ifjúsági, serdülő edzője.

Fotó: Sopronmédia

A Soproni Vízilabda Sport Egyesület a második helyen végzett, az Iron WP pedig a harmadik lett, ők szintén egy helyi csapat.

A torna nehézkesen indult egy kicsit, eleinte nehezen kovácsolódott össze a csapat, de a végére sikerült megugranunk ezt az akadályt, összességében pozitív lett a torna kimenetele

- hangsúlyozta Sövényházi Péter, a Soproni Vízilabda Sport Egyesület kapusa.

Fotó: Sopronmédia

Az eredményhirdetésen részt vett dr. Csiszár Szabolcs, Sopron MJV alpolgármestere, aki kiemelte:

Nagyon sok szép versenyünk helyszíne volt már az uszoda. A Soproni Vízilabda Sport Egyesület első alkalommal szervezte meg nyári vízilabdakupáját. Ez a kétnapos verseny is bizonyítja azt, hogy nagyra vagyunk hivatottak, az uszoda alkalmas nemcsak nemzetközi és hazai versenyek , hanem ifjúsági bajnokságok megrendezésére is.

Eredmények:

  1. hely: AVUS
  2. hely: Soproni VSE
  3. hely: Iron WP
  4. hely: Kanizsa VSE
  5. hely: UKS "Syrena" Palac Mlodziezy (lengyel)

Legjobb játékos: Horváth Richárd, AVUS

Legjobb kapus: Horváth-Bodzai Soma Vajk, Kanizsa VSE

Gólkirály: Holpár Roland, Soproni VSE

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek