| 2022. augusztus. 13. | 2 perc olvasás

Elstartolt a jubileumi X. Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivál

Augusztus 12-én és 13-án immár tizedik alkalommal rendezik meg az Esterházy Barokk Ételfőző Versenyt Fertődön. A fesztivál egy időutazás a barokk kor gasztronómiájába, amellyel a szervezők szeretnének hagyományt teremteni és megőrizni a korszak szépségét, konyhaművészetét, feledésbe merülő ízeit.

Péntek délután a "Polgármesterek a csárdában" elnevezésű eseménnyel kezdődött a fesztivál. Bognár Zoltán, Fertőd város polgármestere, Klötzl Géza főrendező és Opóczky István mesterszakács, a zsűri elnöke köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket.

fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényt már az első napon hatalmas érdeklődés övezte, a programokra és a különleges ízekre nagyon sokan voltak kíváncsiak.

Megpróbáltunk az Esterházy-kastély árnyékában egy olyan kulturális turisztikai gasztrofesztivált létrehozni, amely megszólítja a tömegeket, és a komolyzene mellett olyan egyéb irányú kulturális élményt tud biztosítani, amely nagyon sok embernek a szórakozását ki tudja elégíteni. Büszkék vagyunk rá, hogy ez sikerült

–  nyilatkozta a verseny első napján Klötzl Géza, a fesztivál alapító főrendezője.  

fotó: Griechisch Tamás

A Polgármesterek kupáján 10 település 11 csapata várta az ide látogatókat. A haltól a vadig nagyon széles a spektrum az ételek tekintetében, mintegy 1200 adag étel készült el az első nap folyamán, és ezek mindegyike kóstolható is volt. Bognár Zoltán, Fertőd város polgármestere többek között a fesztivál fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy  az Esterházy-kastély és a barokk miliő olyan érték, amit meg kell mutatni nemcsak a kistérségnek, hanem akár egész országnak vagy az egész világnak. "A barokk korszaknak hagyománya van a gasztronómia terén is. Az Esterházy Barokk Ételfőző Versenyen az akkori, korabeli nyersanyagokkal és fűszerekkel készülnek az ételek, így ezek, valamint a környék borai is mindenképpen méltóak arra, hogy a nagyközönség elé vigyük őket "– mondta el Bognár Zoltán polgármester.

Évről-évre megújul a verseny, nagyon komoly, jó hozzáállású csapatok érkeznek, akik rettenetesen rákészülnek a főzésre és rengeteg finomabbnál finomabb ételeket alkotnak, így a zsűrinek rendkívül nehéz dolga van, amikor választani kell közülük

– mondta el Opóczky István mesterszakács, a zsűri elnöke.

fotó: Griechisch Tamás

Elárulta a séf a főzőverseny egyik sajátságát is, miszerint a résztvevők a szervezők részéről kapott alapanyagból kell készítsenek ételt, és csakis szabad tűzőn főzhetnek. „Az a lényege az egésznek, hogy igyekezzünk megtartani az akkori szokásokat. Abban az időben nem volt pirospaprika (csak dísznek használták az ablakba kitéve), viszont az Alföldön rájöttek, hogy ha megőrlik a paprikát, jó színezőanyagot és ízt kapnak, tehát ott kezdték ezt a fűszert használni, így ha a csárdakonyha paprikával főz, elfogadjuk, de az úri konyha esetében nem” – tájékoztatott Opóczky István mesterszakács.

Az eseményen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is, akinek véleménye szerint a Polgármesterek kupája program a közösségépítés kiváló színtere. Barcza Attila továbbá  kiemelte, úgy látja hogy a tizedik évben ez a jubileumi rendezvény méltó ahhoz a ranghoz, amit a Fertő-part és az Esterházy-örökség itt helyben képvisel.

fotó: Griechisch Tamás

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek