Eltűnt gyermekek – a Soproni Rendőrkapitányság tájékoztatója

Szerelmi bánat, rossz osztályzat, szülő és gyermek konfliktus – a kamaszkor sokfajta sérelemmel jár együtt. A kudarcok és a nyomás miatt egyes fiatalok úgy döntenek, hogy elszöknek otthonról – erre is felhívta a figyelmet a Soproni Rendőrkapitányság az eltűnt gyermekek világnapjával kapcsolatban.

A tapasztalatok szerint a gyermekek eltűnésével kapcsolatban a kamaszok, vagyis a 12 és 18 év közötti fiatalok képezik a leginkább érintett korosztályt. A csellengés számos veszélyforrást tartogat a gyermekek számára, ezért a szülőknek mindent meg kell tenniük, hogy megakadályozzák ezeket az eseteket. Erre kiváló módszer a gyermekkel való rendszeres párbeszéd, de az is fontos, hogy a szülő térképezze fel az utódja baráti, ismeretségi körét és lépjen, ha gyanús körülményt észlel. Amennyiben pedig megtörténik a baj, nagyon fontos, hogy a szülő azonnal értesítse a rendőrséget.

- Mi kiemelten kezelünk minden ilyen bejelentést – szögezte le Babelláné Lukács Katalin, a Soproni Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadó. - Ez azt jelenti, hogy ahogy a tudomásunkra jön az eset, kiadjuk a körözést és megpróbáljuk átfogóan feltérképezni azt, hogy minél előbb megtalálhassuk a gyermeket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben ismerjük a fiatal szociális kapcsolatait, viszonylag hamar segítünk a csellengőnek a hazajutásban – fejtette ki.

Babelláné Lukács Katalin kiemelte: a rendőrség célja, hogy minél kevesebb gyermek kerüljön olyan helyzetbe, hogy a menekülést válassza. - Azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy próbálják a konfliktusokat megoldani a gyermekükkel. Ha pedig látják, hogy a gondterhelt fiatalon ők maguk már nem tudnak elég hatékonyan segíteni, akkor folyamodjanak szakemberhez – hívta fel erre a figyelmet.

A gyermeke eltűnését észlelő szülő a 112-es telefonszámon értesítheti a rendőrséget. Az eltűnt gyermekek világnapját Ronald Reagan amerikai elnök kezdeményezte 1983-ban annak kapcsán, hogy 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt egy 6 éves kisfiú, Etan Patz.

Borítókép: illusztráció; Forrás: SopronMédia Archív

Legnépszerűbb cikkek