Elvette a pénzt a tárcából mielőtt visszaadta azt jogos tulajdonosának

  2021. január 11. - www.sopronmedia.hu (police.hu)

A soproni rendőrök elfogtak egy férfit, akit lopás vétségének elkövetésével gyanúsítanak.

Egy soproni férfi tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy 2021. január 10-én 9 óra 45 perckor a 84-es számú főút 119. kilométerszelvényénél elvesztett pénztárcájából egy férfi kivette, és ellopta a készpénzét. A sértett elmondta, hogy mielőtt elindult volna autójával a tárcáját a kocsija tetejére tette fel, majd elfeledkezett erről, és elhajtott. Néhány kilométer múlva egy mögötte lévő autós jelzésére megállt, ez a sofőr mondta el neki, hogy látta, hogy a gépkocsi tetejéről valami leesett, amit egy harmadik járművezető felvett az útról. A sértettnek ekkor jutott eszébe, hogy hol hagyta a pénztárcáját, visszafordult, és a helyszínen elkezdte keresni, de nem találta meg azt.

Később a pályaudvarról hívták, hogy egy férfi megtalálta, és egy ottani alkalmazottnak leadta a tárcát. Miután a tulajdonos átvette a tárcát legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta, hogy az iratai ugyan hiánytalanul megvannak, azonban a készpénze – több mint százezer forint – eltűnt. Mivel a megtaláló megadta az elérhetőségét is a pályaudvar alkalmazottjának, illetve a szemtanú emlékezett a sofőr által vezetett kocsi rendszámára is, a rendőrök hamar megtalálták az 51 éves megtévedt embert. Elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondása szerint megbánta tettét.

Borítókép: illusztráció

Kérem, várjon... Kérem, várjon...