A soproni rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának információi alapján intézkedtek 2020. június 30-án 5 óra 20 perckor egy Mercédesz típusú gépkocsi vezetőjével és utasaival a 84-es számú főút 115. kilométerszelvényében. Az intézkedés megkezdése előtt az autó két utasa a forgalmi okból megálló járműből kiugrott és elfutott, felkutatásuk jelenleg folyamatban van. Az olasz állampolgárságú járművezető gépkocsijában a rendőrök egy magát szír állampolgárnak valló utast találtak, aki jogszerű magyarországi tartózkodását igazolni nem tudta. A járőrök a sofőrt és utasát elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.
Az elfogott illegális migránst - meghallgatását követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az olasz sofőr elszámoltatása folyamatban van.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8a%2F5a%2Fviber-kep-2020-06-30-07-26-41_7ucd.jpg)
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Felvételek forrás: police.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4c%2Fd4%2Fecs-4_7e83.jpg)