Azt írták, a fiatal nő áprilisban szökött meg bántalmazójától, miután a férfi úgy megverte, hogy arccsont- és szegycsonttörést szenvedett. Három napig orvosi segítséget sem kapott, mert a férfi nem vitte kórházba, és egy bécsi lakásban bezárva tartotta; rövid időre magára hagyta, így sikerült a nőnek megszöknie; felszállt egy Magyarországra tartó vonatra, több utas segítségével sikerült hazajutnia.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20230603%2520judo%2F20230603%2520SC%2520Sopron%2F20230628_114643.jpg)
A nőt ezután édesanyja vitte be az orosházi kórházba. A bántalmazó kapcsolatról az első jelzés a kórházból érkezett a rendőrségre áprilisban. A rendőrség megállapította, hogy a nő emberkereskedelem áldozata, és szexuális kizsákmányolása már hónapok óta tart.
A tanúkihallgatások és adatgyűjtések során a nyomozók azt is megállapították, hogy a nő tavaly ősszel ismerkedett meg későbbi élettársával, aki prostitúcióra vette rá. A fiatal nő eleinte ugyan beleegyezett abba, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson, de idővel közölte, hogy nem szeretné ezt folytatni. A nőt ekkor már nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában és Svédországban is futtatta az élettársa.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20230603%2520judo%2F20230603%2520SC%2520Sopron%2F20230628_115856.jpg)
A férfit június 28-án anyja soproni házában fogta el a KR NNI fehérvári egysége. A nyomozók szexuális kizsákmányolással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészségen kezdeményezték letartóztatását. Keresik a választ arra, hogy a férfi más nőket is rákényszerített-e szexuális szolgáltatásokra, illetve voltak-e társai.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F20230603%2520judo%2F20230603%2520SC%2520Sopron%2F20230628_185010.jpg)