A nap folyamán több szerelmespár is felkereste a fertődi Esterházy-kastélyt – volt, aki meglepetés gyanánt hozta el szerelmét a különleges programra.
- Hallottam a rádióban, hogy Bálint-napra ilyen különleges programot szerveznek itt a kastélyban. Ezért úgy gondoltam, hogy meglepem a feleségemet, illetve a barátomat és az ő feleségét egy ilyen tematikus tárlatvezetéssel – mesélte el nekünk Boros Márk.
- Őszintén bevallom, nem tudtam, hogy hova jövök – emelte ki Boros-Kovács Brigitta. - Nagyon tetszettek az épület díszes termei, amelyeknek izgalmas hangulatot adtak a tárlatvezetés során elhangzó történetek – osztotta meg velünk élményét.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2Fee%2Fbalint-nap7-jpg_y28e.jpg)
A romantikus, emlékezetes program fotózással és pezsgős koccintással kezdődött, majd vezetett kastélylátogatással folytatódott, ahol a kastély főépületének termeit, dísztereit tekintették meg a szerelmespárok. A tárlatvezetők sok izgalmas részletet osztottak meg az Esterházy család szerelmi életével kapcsolatban - különös hangsúlyt fektettek a rokokó korszakra - ugyanis az akkori idők romantikája számos izgalmas titkot csempészett be a nagyurak kastélyainak falai közé és a pompás bálokba is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb2%2Fa1%2Fbalint-nap9-jpg_ycl5.jpg)
- Ez a korszak azért is különleges, mert akkoriban a magas rangú családoknál a házasságok nem egészen az érzelmekről, inkább a számokról szóltak. Ennek ellenére a kor embere megtalálta a módját arra, hogy kifejezze az érzéseit – osztotta meg az érdeklődőkkel Nagy Máté, a fertődi Esterházy-kastély tárlatvezetője. - A bálok alkalmával legyezőnyelvet használtak, és nem véletlenek a különböző titkos ajtók és sövénylabirintusok sem a pompás épületekben. Ezeket mind kihasználva tulajdonképpen volt egy rejtett szerelmi élete a rokokónak – fejtette ki.
Az Eszterházára látogató párok örök élménnyel gazdagodtak Bálint-napon.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4f%2F4f%2Fbalint-nap8-jpg_nyub.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F33%2Ff1%2Fbalint-nap2-jpg_0lcm.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F93%2Fac%2Fbalint-nap1_tdnq.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F69%2Fbalint-nap3-jpg_d2el.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F48%2Ff3%2Fbalint-nap4-jpg_j0hv.jpg)