A II. ágfalvi csata évfordulójának alkalmából szervezett tematikus séta Ágfalván, a Ház-hegyen ért véget. Ez a helyszín a két ágfalvi ütközet egyik legfontosabb pontjaként, stratégiai irányítóhelyeként szolgált. Itt kapott helyet az a szikla, amely az 1921. szeptember 8-ai felkelésnek állít méltó emléket. Annak a csatának, amely hosszú távon a 1921-es sikeres soproni népszavazáshoz vezetett.
Az ünnepségen Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Beszédében úgy fogalmazott, Ágfalva múltjában sok a fájdalmas történelmi esemény, ezért is felemelő, hogy a száz évvel ezelőtti ágfalvi ütközetek -, melyek bár áldozatokat követeltek – végkimenetelükben pozitív hatással voltak az ország történelmére. - Száz évvel vagyunk az esemény után. Az emlékezés és az emlékeztetés időszaka ez. Mindannyian, akik jelen vagyunk a Hausbergen, az ágfalvi Ház-hegyen, azért jöttünk el, hogy méltassuk a második ágfalvi csata eredményeit – emelte ki.
A polgármester Ágfalva lakóinak nevében köszönetet mondott azért, hogy dr. ifj. Sarkady Sándor ötlete alapján a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság - Sopron Megyei Jogú Város közreműködésével - az emlékszikla formájában maradandó emléket állított az utókor számára. Hálát adott Kovács Ferencnek, annak a területnek a tulajdonosának, ahol a kő helyet kapott, hogy engedélyezte az elhelyezést és a terület látogatását.
fotó: Griechisch Tamás
Sopron önkormányzata nevében dr. Farkas Ciprián elmondta, a város legnagyobb ünnepe december tizennegyedike, a hűség napja. – Ez a nap nekünk Sopronban a haza, a nemzet és a város szeretetét jelenti. Nem ünnepelhetnénk azonban ezt a napot a hősök nélkül, akiknek ma emléket állítunk a Hausbergen, és akik az életüket adták azért, hogy Sopron és a környező települések magyarok maradhassanak – emelte ki.
fotó: Griechisch Tamás
Dr. ifj. Sarkady Sándor történész az ünnepségen elmondott beszédében felidézte a második ágfalvi csata jelentős pillanatait, méltatta azokat a soproni főiskolásokat, szombathelyi vasutasokat, tisztviselőket, pesti műegyetemistákat, akik a négyszeres túlerő ellenében is helytálltak a második ágfalvi csatában.
Kovács Ferenc, az emlékkőnek helyet adó földterület tulajdonosa megható beszédében hálát adott az ágfalvi csata hőseinek, akik többek között itt, a Ház-hegyen harcoltak azért, hogy Sopron és a környező települések magyarok maradhassanak. Köszönetet mondott az emlékkőért és az ünnepség résztvevőinek jelenlétéért.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
A beszédek után az emléksziklát dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere, prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója és Kovács Ferenc közösen leplezték le. Ezt követően Németh Attila plébános a római katolikus egyház képviseletében megáldotta az emléksziklát.
fotó: Griechisch Tamáa
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2c%2Fd3%2F2021-09-08-hazhegy-emlekszikla-tom-9110_6vtj.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F08%2F24%2F2021-09-08-hazhegy-emlekszikla-tom-8959_erzd.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fdb%2F36%2F2021-09-08-hazhegy-emlekszikla-tom-8963_v9nr.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff1%2Ff2%2F2021-09-08-hazhegy-emlekszikla-tom-8966_lis5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff0%2F56%2F2021-09-08-hazhegy-emlekszikla-tom-8979_d2zz.jpg)