A megemlékezésen Rádonyi László, a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója szólt az egybegyűltekhez:„Emléket állítottunk négy valamikori kollégánknak: Drescher Józsefnek, Drescher Samunak, Jauk Józsefnek és Vízvárdi Kálmánnak, akik 1945. március 30-án és 31-én megmentették azt a főtelepet, ami előtt állunk és ami eredetileg is - azaz a vízmű alapításánál is - már működött és azóta is használjuk”.
A telephelyet a visszavonuló német hadsereg akarta felrobbantani 1945 tavaszán. A helyszínen dolgozó négy gépészkolléga határozott fellépésének köszönhető, hogy a telephely nem semmisült meg és ma is betöltheti funkcióját – a soproniak vízellátását.
„Ma mintegy 2,5 ezer köbméter vizet veszünk ki naponta az itteni főtelepből és ezzel látjuk el egy részét Sopron vízellátásának„– mondta a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatója az eseményen. Hozzátette: a vízmű munkatársai ma is olykor embertpróbáló feladatokat oldanak meg annak érdekében, hogy a lakosok vízhez jussanak.
A szerdai megemlékezésen a négy hőstettet végrehajtó gépész legközelebbi hozzátartozói is jelen voltak.
![](https://fw.photos/tJ8crs7Xjc89UJdYLUdeVWEISWc=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F17%2Feb%2Fvizmu-emlektabla-img-3547_o3ki.jpg)
fotó: Griechisch Tamás