| 2021. október. 15. | 1 perc olvasás

Emléktornával tisztelegtek az Eötvös Gimnázium egykori tanára előtt

Már hatodik alkalommal rendezték meg a Menyhárt Renáta emléktornát az Eötvös Gimnázium tornatermében, ahol idén négy evangélikus iskola csapata mérkőzött meg egymással.

Menyhárt Renáta az intézmény néhai testnevelőtanára 47 éves korában gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Nevéhez kötődik az evangélikus gimnáziumok közti tornák szervezése, indítása. Az emléktornát Csiszár Szabolcs alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy Sopron városa őrzi a tradíciókat és öröm, hogy itt ápolják is őket. 
- 2014 óta szervezik meg a Menyhárt Renáta emléktornát. Jellemzően az evangélikus gimnáziumok tornája, idén négy csapat mérkőzik meg egymással, jöttek Budapestről és Bonyhádról is. Azt gondolom, hogy a mérkőzésen túl az, hogy itt a lányok együtt vannak, nagyon jó hangulatban töltik el ezt a napot, az önmagában egy óriási siker. A járványügyi szabályok betartása mellett ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy a diákok felelevenítsék a régi ismeretségeiket, melyeket korábban, hasonló alkalmakkor kötöttek – hangsúlyozta Csiszár Szabolcs. 


Fotó: Griechisch Tamás

A fiatalon elhunyt tanárnő emlékére édesanyja létrehozta a Menyhárt Renáta Alapítványt – A lányom, Renáta nagyon szerette a szakmáját, a gyermekeket, a sportot. Abból a célból hoztuk létre az alapítványt, hogy emléket állítsunk számára, valamint támogatni tudjuk a nehezebb sorsú gyermekeket – fogalmazott Menyhárt Gáspárné, a Menyhárt Renáta Alapítvány kuratóriumi elnöke. 


fotó: Griechisch Tamás

A röplabda játékban a forgás azt is szimbolizálja, hogy mindenkire szükség van, senki sem szorul perifériára a csapatban. Menyhárt Renáta ezt a szellemiséget adta át a tanítványainak és az alapítvány is szeretné ezt tovább őrizni.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek