Az emléktúra Harkától Sopronkövesdig tartott, ahol az agghegyi Szent László kápolnánál tiszteletadás mellett gyertyákat gyújtottak, így is leróva tiszteletüket a hős magyar katonák emléke előtt.
Hetvennégy évvel ezelőtt dermesztő hidegben kezdődött meg a Don folyó mentén a Vörös Hadsereg támadása, amely következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része. A kegyetlen küzdelemben ( 1943. január 12. és február 9. között ) a közel 200 ezer fős 2. magyar hadseregből 42 ezren életüket vesztették, 28 ezren megsebesültek és mintegy 26 ezren fogságba estek. A Donnál harcoló magyar katonák kivétel nélkül teljesítették kötelességüket, és maradéktalanul végrehajtották elöljáróik parancsait, annak ellenére, hogy utánpótlás nélkül, nem megfelelő felszereltséggel, és minimális ellátottsággal vágtak neki a küzdelemnek.
A Szent László kápolna azért is méltó emlékhely a tiszteleadásra, mert egyrészt idén Szent László évét tartjuk, másrészt a környékbeliek javarészt pont a Magyar Királyi Szent László gyalogezred honvédjeiként kerültek a frontra.
Köszönet a Soproni Hagyományőrző Egyesületnek, hogy ápolják hazánk hőseinek emlékét!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8d%2Fe1%2F16107789-1258854527484257-662543575-o_rn82.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F52%2Fd9%2F16010593-1259386380764405-1717366-o_gf95.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fac%2F84%2F16010088-1259386424097734-1182610762-o_19d1.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe9%2F3d%2F16010248-1258844747485235-258287033-o_6czm.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff7%2Fe8%2F16010453-1259386467431063-120340499-o_uwrp.jpg)
fotó: sopronmedia.hu