| 2 perc olvasás

Energetikai pályázat indul a soproni családoknak

Több fontos döntés is született a februári közgyűlésen - erről, valamint az előttünk álló időszak legfontosabb kérdéseiről beszélt a Sopron TV Mozaik című műsorában dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. A városvezető kiemelte: a testület döntött a március 15-i városi kitüntetésekről, új pályázati lehetőségek nyílnak meg a soproniak számára, és közeleg az áprilisi országgyűlési választás is.

Városi kitüntetések március 15-én

A közgyűlés döntött az idei városi elismerések odaítéléséről.

  • Pro Urbe díjat kapott dr. habil. Varga László, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja.
  • Civitas Fidelissima díjban részesült a 75 éves TAEG Zrt.
  • Sopronért emlékérmet vehet át Horváth Ferenc rádióamatőr és egykori sportkommentátor.
  • Lokálpatrióta díjat kap Kósa István, a Szabadidősport Szövetség elnöke.

Dr. Farkas Ciprián hangsúlyozta: „mindegyik elismerés mögött nagy teljesítmény, szép életút és komoly szolgálat húzódik meg.” A díjakat a március 15-i ünnepségen adják át a Petőfi téren.
 

Fotó: Lendvai Bence

Energetikai pályázat indul Sopronban

A testület döntött arról is, hogy Sopron csatlakozik az MVM Optimum Zrt.-vel kötendő hosszú távú keretmegállapodáshoz. Ennek révén a soproni családok is pályázhatnak energetikai korszerűsítésre.

Első körben hűtő-fűtő klímapanelek felszerelésére lesz lehetőség, erre lehet pályázni Sopronban. Ez egy fontos berendezés, hiszen az alkalmazásával és használatával tovább csökkenthetők a rezsiköltségek. Így aztán örömteli hírként számolhattunk be erről a lehetőségről. A pályázat március 9-étől lesz elérhető. A részleteket  a jövő héten az MVM Optimum Zrt. és a város is fogja kommunikálni, hogy mindenki, aki érdeklődik és szeretne csatlakozni ehhez a programhoz, az tisztában legyen a feltételekkel – fogalmazott a polgármester.

Bővül a homlokzatfelújítási program

A beruházási költség 50%-át, de legfeljebb 12 millió forint támogatást nyújt az önkormányzat minden homlokzat mellé.

Fotó: Lendvai Bence

- Most az a célunk, hogy az Óvárost körülvevő történelmi utcák városképén javítsunk érezhető módon. Az a meggyőződésünk, az a reményünk, hogy a soproni lakóközösségek, társasházak, amelyek az érintett városrészeken élnek, kedvet kapnak ahhoz, hogy javítsák ingatlanuk állapotát. Remélem, hogy olyan utcák, mint a II. Rákóczi Ferenc utca, vagy a Szentlélek utca, Magyar utca, Rózsa utca meg tudnak újulni, lehetőség nyílik arra, hogy valamiféle érezhető városképi minőségjavulás álljon be. Ez egy nagy lehetőség, és kifejezi felelősségünket is a városkép iránt - tette hozzá.

Fotó: Lendvai Bence


A beszélgetés végén a közelgő országgyűlési választásról is szó esett. Dr. Farkas Ciprián úgy fogalmazott: a jelenlegi nemzetközi helyzet bizonytalanságot hordoz, ezért a béke és a stabilitás megőrzése kiemelt jelentőségű.

„Várost fejleszteni csak békében és biztonságban lehet” - emelte ki a polgármester. Hozzátette: az áprilisi választás szerinte meghatározó jelentőségű lesz a jövőbeni fejlesztések és a város további lehetőségei szempontjából.

 

 

Legnépszerűbb cikkek