| 2017. november. 9. | 2 perc olvasás

Épülnek a kerékpárutak!

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Jereván lakótelep városrész kerékpáros-barát közlekedésének fejlesztését tűzte ki célul. Ennek érdekében olyan kerékpáros úthálózat jön létre, mely csatlakozik a belvárosi és a nyugati városrész kerékpáros hálózatához

Egy várva-várt beruházás valósul meg a közeljövőben, hiszen a munkálatok már javában folynak a város legnagyobb lakótelepén, amelynek részleteiről sajtótájékoztató keretében kaptunk bővebb információt. 

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy ennek a most megvalósuló kerékpáros közlekedésfejlesztési beruházásnak a teljes hossza 3526 méter, amelynek kivitelezése az egyes utcák adottságától is függ. Így a változatos kivitelezés során kerékpáros sávokat kerülnek kialakításra illetve nyomvonalakat, útburkolati jeleket festenek fel és közlekedési táblákat is elhelyeznek. Mindezek mellett azonban a  IV. László király utcában, a Juharfa utcában és a Teleki Pál utcában összesen 1056 méter hosszúságban épül ki olyan négy méter széles útszakasz, ahol a gyalogos és kerékpáros közlekedési sávokat középen útburkolati jellel választják el egymástól. A Jereván lakótelep kerékpárút hálózata a Vásárhelyi Pál utca, Kismartoni sor, Fasor utca vonalon csatlakozik a beruházásnak köszönhetően a Frankenburg út kerékpáros szakaszához.

Dr. Fodor Tamás polgármester hozzátettte: a beruházásnak köszönhetően létrejön a kapcsolat a Vándor Sándor utcai kerékpárúttal, valamint a Fűzfa soron és az Ikva soron keresztül a belvárosi kerékpáros hálózattal is. 

Tóth Éva, a Jereváni lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke elmondta, hogy nagy öröm az itt élők számára ez a fejlesztés, amely egyben az egész soproni kerékpáros társadalom számára is jelentős lépés, hiszen ezáltal becsatlakozik a lakótelep a város kerékpáros úthálozatába, megkönnyítve a biztonságosabb kerékpáros közlekedést. Tóth Éva hozzátette, hogy ez a fejlesztés több körzetet is érint, amelyek együttműkődése ebben az esetben is példaértékűen műkődik, hiszen közös erővel és közös akarattal egy olyan beruházás valósul meg, amely megkönnyíti a kerékpárosok számára is városi közlekedést. 

Csiszár Ákos, önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy ezzel az újabb beruházással ismét fejlődik a város, amelynek ezúttal a kerékpárosok kerültek a fokuszába, amely közlekedési eszköz nemcsak környezetbarát, hanem kíváló testedzési forma is. 

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Jereván lakótelep városrész kerékpáros-barát közlekedésének fejlesztése az unió és a magyar állam 100%-os finanszírozásában valósul meg, összesen 130 millió forintból. A kivitelezés már megkezdődött, és várhatóan az idei év végéig be is fejeződik.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek