| 2022. április. 5. | 1 perc olvasás

Erdélyi diákok látogattak Sopronba

A Határtalanul Program részeként látogatott el a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola 50 diákja Sopronba.

Valódi gulyáságyúban készült, tartalmas levessel és borkóstolóval várta a Székelyföldről érkező diákokat hétfőn a Bruckner Borászat. Az élménydús este során fegyverbemutatóval és előadásokkal is készültek a diákoknak. A tanulók közel egy hetet töltenek a városban.

„ A Határtalanul Program célja a nemzetegyesítés, amely magyarországi és külhoni középiskolásokat támogat abban, hogy egymáshoz utazzanak. A Sopronbánfalvi hősi temetőben fogunk hadisírgondozást végrehajtani az erdélyi diákokkal. A népszavazás alkalmából fegyverbemutatóval, városnézéssel, zenés műsorral, gasztronómiai programokkal is készülünk. A következő napokban az Erdő Házába, Nagycenkre, Fertőszéplakra, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba, Kőszegre és Szombathelyre is ellátogatunk – mondta Szakály Attila, a Soproni SzC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum történelem tanára.

„A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolából érkeztünk Sopronba. Hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolunk a Soproni Vendéglátó Technikummal. A látogatás a Határtalanul Program keretében valósult meg. A történelmi emlékek ápolása, legfőképpen a hadisírgondozás fontos része a programunknak. A Sopronból érkező diákok májusban a Székelyföldön található úzvölgyi temető gondozásában fognak részt venni” – mondta Veres Judit kísérőtanár.

A hétfői programok során a jó hangulatról a Fajkusz Banda gondoskodott.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek