| 3 perc olvasás

Eredményes évadot zár idén is a SMAFC

A SMAFC közel harminc szakosztályában mindig történik valami, és egy szezon sem múlik el kiemelkedő eredmények nélkül. Horváth József elnök most figyelemreméltó szezont értékelhetett.

Érmekben, válogatotti helyekben, eredményes tornák szervezésében és versenyzőinek számának emelkedésében is jó évet zárt a soproni egyetemi sportklub. Horváth József elnöknek rengeteg információt és szerencsére sok jó eredményt is össze kellett gyűjtenie a szezon végén az értékeléshez.

Kimagasló sikereket értek el sportolóink és szakembereink a mögöttünk álló szezonban csapat- és egyéni sportágakban is. Ami az előbbit illeti: női röplabdában először indult a SMAFC - Soproni Líceum csapata másodosztályban, és nagy örömünkre a lányok máris a középmezőnyben zártak. Most megszerezték a rutint, biztos vagyok benne, jövőre még előrébb jutnak. A vízilabdás fiaink már évek óta az NB II-ben játszanak, ezúttal is a középmezőnyben végeztek. Jövőre szeretnénk egyetemistákkal erősíteni a a csapatot

- kezdte beszámolóját a SMAFC elnöke.

Forrás: SMAFC

A kosárlabdacsapat az NB I B csoportjában az első nyolcba jutott, az SC Sopronnal közösen indított SC Sopron - Soproni Egyetem néven futballozó lánycsapat ugyancsak a nyolcadik helyig menetelt az NB II-ben. A jégkorongosok utánpótláscsapatainak összetartása legendás Sopronban, ahogy az a rengeteg szervezőmunka is, aminek eredményeként ebben a szezonban - hacsak rövid időre is - de újra működött jégpálya, ami hatalmas eredménye volt a szezonnak. Télen újra saját jégen folytathatják a sportolást.

A floorballosok az egyetemi bajnokságban szerepeltek és sikeres tornát is szerveztek a Krasznai-csarnokban. Nagy sikerű találkozót tartottak a szektorlabdások is; az egyre népszerűbb közösség a másodosztályban is megállta a helyét. A rögbisek is a MEFOB-on képviselték a SMAFC közösségét, ami idén is újabb szakosztályokkal bővült. Ebben a szezonban csatlakoztak a klubhoz az amerikai focisok és a pickleballosok. Utóbbiak hazai és nemzetközi színtéren is fényes érmekkel gazdagították a SMAFC gyűjteményét.

A válogatottakban is ott vannak a SMAFC sportolói. Az egyetemi klubot képviseli a parasport-kézilabda és -kosárlabda válogatottjában dr. Bihari Csaba. Az atléták több országos bajnoki címet is szereztek a válogatottban megszerzett helyek mellé. A kerékpárosok között is van három válogatott kerettag.

Nagyon sokat fejlődtek, és elképesztő, mennyit utaztak. Minden fontos versenyen ott voltak

- emelte ki Horváth József a hegyikerékpárosok és az országúti bringások teljesítményét.

Hazai és nemzetközi színtéren is jól szerepeltek a karatésok utánpótlás-versenyzői. A klub egyik legrégebbi szakosztálya, a lovasok, regionális és országos szinten is öregbítették hírnevüket. A tájfutók elsősorban felnőtt és senior kategóriákban értek el versenyeredményeket, de külön öröm, hogy egyre népesebb az utánpótlásuk is. Két nemzetközi versenyen is képviselik augusztusban az egyetemet.

A szertorna- és sportaerobik-szakosztály a többszörösére növelte tagságát, és épített összetartó közösséget. Squashban Sáli Barnabás érte el a legnagyobb sikert; hazai és nemzetközi színtéren is képviselve a SMAFC-ot. Hosszú évek után újra az NB II-ben ültek asztalhoz az egyetemi klub sakkozói, akik a középmezőnyben zárták a szezont.

Az ökölvívók még most készülnek országos bajnokságukra, a tavalyi dobogós helyezésüket, bízunk benne, megismétlik idén is. A küzdősportokban a brazil jiujitsusok voltak a legeredményesebbek, a MEFOB-on is érmeket is szereztek 

- zárta Horváth József. Még felsorolni is sok volt a sok sikert, mindenkire nem is tért ki az elnök, de ennyiből is tökéletesen látszik: nemcsak nagy a SMAFC közössége, hanem sikeres is.

 

Borítókép: SMAFC

 

Címkék: SMAFC

Legnépszerűbb cikkek