Érmek az SC Sopron női és férfi csapatának

  2019. május 25. - www.sopronmedia.hu

Szombaton 3-1-es hazai győzelem született a Városi Stadionban az SC Sopron – Loland Nyúl SC mérkőzésen. A meccs szünetében ezüstéremmel díjazták a soproni klub női játékosait, a találkozó végén pedig a harmadik helyezett férfiakat ismerték el.

A mérkőzés szünetében a női válogatott szövetségi kapitánya Markó Edina és Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok Csiszár Ákossal, az SC Sopron elnökével közösen átadta az érmeket a női csapatnak. Az SC Sopron női felnőtt csapata ezüstérmet szerzett az NBII-es bajnokság Nyugati csoportjában. Végig a 2. helyen szerepeltek, folyamatos nyomást gyakorolva az első helyezett Mol Vidi FC csapatára. Hazai pályán a Vidi kivételével mindenkit legyőztek, idegenben is fontos mérkőzéseket sikerült megnyerniük. Bajnoki mérleg: 11 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség.

A Megyei I. osztályú bajnoki  találkozó végén a férfiak nyakába is érem került, melyet az MLSZ megyei igazgatója Horváth László, Dr. Farkas Ciprián és Csiszár Ákos adott át.  Az SC Sopron férfi felnőtt csapatának a Loland Nyúl SC elleni mérkőzés volt az idei utolsó hazai találkozója és a végeredménytől függetlenül biztos volt, hogy a 3. helyen zárják a bajnokságot. 

Jól kezdték a mérkőzést az SC Sopron játékosai, korán már a 2. percben megszerezték a vezetést Varga Kevin révén. A 4. percben Holzmann Patrik góljával már 2-0-ra vezettek. A jó kezdés után, visszaesett játékuk. A 18. percben egy védelmi hibát kihasználva szépíteni tudtak a vendégek. A 25. percben pedig csak Tóth Olivér bravúrjának volt köszönhető, hogy nem egyenlített ki az ellenfél.

A második félidőben sem találták a játék ritmusát, sok hibával játszottak. A félidő második felében már feljavult játékuk és Gere Richárd góljával eldöntötte a találkozót. A végeredmény 3-1 a soproniak javára. A mérkőzés hajrájában csereként pályára lépett a 2001-es születésű ifi játékosuk Zselinszky Kevin.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...