Erőgépek hasították a földet Fertőszentmiklósnál

  2019. szeptember 21. - www.sopronmedia.hu

Erődemonstráció, amely a gazdák közösségének nagyságát, értékét mutatja - így jellemezték a szervezők a IV. Győr-Moson-Sopron Megyei Szántóversenyt, amelynek a Fertőszentmiklós mellett elterülő földek adtak otthont.

Az egy lóerős gazda és hátas párostól kezdve a szántóföldeket évtizedek óta rovó gépeken keresztül az új csúcsgépekig - rengeteg féle-fajta erőgéppel neveztek a versenyre. Közös volt a versenyzőkben, hogy a mezőgazdaság az életük.

fotó: Griechisch Tamás

- Az egész családom mezőgazdasággal foglalkozik, 150 hektáron gazdálkodunk, szinte minden itteni kultúrnövényt termesztünk - emelte ki Farkas Tamás, aki Pinnyéről érkezett. Ő egy John Deere traktorral erősítette a fiatalok mezőnyét. - A földművelésben látom a jövőmet, gépésztechnikusnak tanulok - fűzte hozzá.

fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen elhangzott: azon felül, hogy a szántóversenyek fontos, már-már kultikus eseményei az évnek a gazdák számára, az ilyen közösségi rendezvényeknek van még egy szerepe is: hangulatuk révén vonzóbbá teszik ezt a pályát a jövő generációi számára. 

fotó: Griechisch Tamás

- A szántás mindig egy óriási ünnepség - emelte ki dr. Nagy István agrárminiszter a rendezvény kapcsán. - A reménységet hozza, hiszen ez a következő termésnek a kiindulópontja. A nyitóbarázda, a föld megszegése mindig kellemes, utánozhatatlan érzés a gazda számára. Széppé teszi ezt a rendezvényt, hogy általa a földművesek megoszthatják egymással ezen örömöt, megbeszélhetik az elmúlt esztendő tanulságait és a következő reménységeiről is beszélgethetnek. De talán a fiatalok számára a legfontosabbak az ilyen attrakciók, ugyanis itt lehetnek a "nagy öregek" között, összevethetik a tudásukat velük is, figyelhetnek, tanulhatnak tőlük. Itt bizonyíthatnak, ezért nagyot nőnek az idősebb kollégáik szemében, amely magabiztosságot ad nekik. Ez rendkívül pozitív az utánpótlás tekintetében, ugyanis a mezőgazdaságban is fontos, hogy a jövő generációi képviseltessék magukat az ágazatban - fejtette ki.

fotó: Griechisch Tamás

A megmérettetésre 15-en neveztek be a megye minden pontjáról, többen Fertőszentmiklós környékéről. Ez is mutatja, hogy a térség életében kiemelt szerepet játszik a mezőgazdaság. - Annak  ellenére, hogy Fertőszentmiklós inkább az iparáról ismert, az itt lévő földterületek és az azokon történő gazdálkodás is jelentős számunkra, hiszen a település jó részének a megélhetését biztosítja - tudtuk meg Horváth Tibor polgármestertől.

A versenyen ki ágyekével, míg mások váltó forgatós ekével vágtak bele a kiváló minőségű talajba. A nevezők szakértő munkáját népes közönség figyelte érdeklődve. - Több helyen is van szántóverseny, de talán a fertőszentmiklósi az egyik legnagyobb - nyilatkozta portálunknak Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. - A gazdák és a lakosság körében egyaránt népszerű ez a rendezvény, amelynek kapcsán ki tudjuk emelni, hogy aki földműveléssel foglalkozik, mekkora közösségépítő erővel bír és milyen fontos értéket teremt - fűzte hozzá.

fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen részt vett Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke és Németh Gergely, a MAGOSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...