| 2019. március. 9. | 2 perc olvasás

Erősíti kapcsolatait Sopron és Kismarton

Eisenstadból érkező vendégeket fogadtak szombaton a soproni Városházán. A baráti hangulatú találkozón elhangzott: a két város jelentősen erősíteni szeretné a kapcsolatait.

- Kismartonnal 2002 óta hivatalosan is testvérvárosi kapcsolatot ápolunk – emelte ki Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere az esemény kapcsán. - Ez számunkra több tekintetben is fontos. Egyrészről, Eisenstadt a szomszédos Burgenland közigazgatási központja, az első nagyobb város a határ túloldalán. Másrészről, a közös történelem mellett kulturális, illetve oktatási szálak is kötik Sopront Kismartonhoz. Azonban, úgy gondolom, hogy még közel sincs minden lehetőség kiaknázva a két város kapcsolatában. Ezt különösen aktuálissá teszi az, hogy Sopron a Modern Városok Program révén az utóbbi időszakban rengeteget fejlődött – emelte ki.


fotó: Griechisch Tamás

Sopron polgármestere elmondta: vannak még nyitott részek a települések együttműködésében, amelyeknek kiaknázása mindkét félnek az érdeke. - A legfontosabb aktívan érinti a mindennapi életünket – kezdte így. - Ez a gazdaság. Magyarországon sok olyan lehetőség van, amik Ausztriában nem adottak, és ebből mindkét fél profitálhatna. A turizmus terén történő együttműködésben is fejlődni kell, hiszen a két város ilyen tekintetben is számos egyedi adottsággal bír. Így rengeteg pozitívumot adhatnánk egymásnak. Fontos, hogy megtaláljuk a közös szálakat, és megerősítsük azokat. Ugyanis nem egymás konkurenseinek, hanem partnereinek kell lenni – fejtette ki.  


fotó: Griechisch Tamás

- Örülünk, hogy itt lehetünk és kölcsönösen ki tudjuk cserélni a tapasztalatainkat – emelte ki István Déli, Eisenstadt alpolgármestere. - Szeretnénk ezt a köteléket intenzívebbé tenni, ezért létrehoztunk egy egyesületet, amely kimondottan a testvérvárosi kapcsolatok ápolásával foglalkozik. Úgy gondoljuk, hogy ez új gyújtópont lehet a két város együttműködésében – fűzte hozzá.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek