Esőben is hallatlanul népszerű volt a Gyorstalpaló

Vasárnap a „hallható város” volt terítéken. A szemerkélő esőben is 200-an voltak a november végi „Gyorstalpalón”.

A városjáró séta november 25-én Sopron zenei emlékeit járta körül: Rauch Andrástól, akit a város első ismert karnagyaként tisztelünk egészen a Volt fesztiválig… A fő „szólamot” persze Liszt Ferenc játszotta ezen a délutánon: a túra a Liszt Központtól indult, ahol Kuzsner Péter jóvoltából Liszt-dallamok csendültek fel, de a Bezerédj palotánál megemlékeztek a mester egyik legendás soproni koncertjéről is, amikor a naplóíró úrilány,  Slachta Etelka megszerezte Liszt egyik kesztyűjét. A templom utcában békebeli verklimuzsika szólt, az Eszterházy palotánál pedig Haydn melódiája csendült fel a sétálók örömére.

Nagy tetszést aratott a Tűztoronyból megszólaló trombitaszó: Horváth Tamás a toronyzeneként ma hallható Wohlmuth-darab eredeti szólamát fújta el – megidézve a néhai soproni toronyőrök legendáját. A „gyorstalpalók” csupán a Szent György templom előtt „lassultak” le egy kicsit, ahol Kuzsner Péter jóvoltából megismerhették és meghallgathatták az ország legöregebb orgonájának barokk hangzásvilágát. Az Orsolya téren Szokolay Sándor özvegye mesélt kedves történeteket az 5 éve elhunyt nagyszerű zeneszerző Sopron iránti rajongásáról. A séta a Liszt Központ előtti piros széknél ért véget, ahol az idegenvezető Taschner Tamás a Csillagok városáról és természetesen a Volt Fesztiválról is mesélt a résztvevőknek. A legkitartóbban a Lisztben zajló Zenemaraton délutáni koncertjébe is belehallgathattak: Soproni József zenéje és Sarkady Sándor versei hangzottak el a soproni ősbemutatón.

A legközelebbi „Gyorstalpaló” december 30-án, délután 3-kor indul a szokott helyről. A Szilveszter előtti délutánon „SzilveszTERelő” alcímmel szerveződik a séta. Az ünnepi asztalok és az óév-búcsúztató partyk között ezúttal szerencsehozó kéményseprők nyomába eredünk – miközben füstlepte soproni titkokra és főúri talányokra is fény derül. A program egyedül járóknak, pároknak, családoknak vagy baráti társaságoknak is ajánlott. A részvétel díjtalan, de zseblámpa ajánlott!

Legnépszerűbb cikkek