| 2020. szeptember. 17. | 2 perc olvasás

Euroliga: Október végi rajt, buborékos lebonyolítással

Döntés született az Euroliga lebonyolításáról, mely október végén indul a selejtezőkkel, és november végén, december elején kerül sor az első körre.

Előzetesen két változat került kidolgozásra, melyekre a 18 érintett csapat és azok 10 nemzeti szövetsége szavazott. A voksolás döntetlennel zárult, így végül a FIBA hozta meg a végső döntést, mely alapján a következőképpen alakul a szezon:

Október végén (28/29.) rendezik a selejtezőket, melyet követően, 16 csapat részvételével, november 29. és december 5. között kerül sor az első körre, egy helyszínen, buborékos formában, négy csapatos csoportokkal, 3-3 mérkőzéssel. Ezt januárban követi egy újabb kör 17-e és 23-a között, így két buborékos helyszíni lebonyolítással le is zárul az alapszakasz. Mindegyik csapatra hat mérkőzés vár.

A Sopron Basket a „D” jelű csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a francia Bourges, és a szintén francia Basket Landes társaságában.

A csoportokból az első kettő jut tovább a rájátszásba, a 3. és 4. helyezett befejezi a nemzetközi küzdelmeket, nem kapnak átsorolást az Európa Kupába.

A play-off március 14-20. között kerül megrendezésre, szintén egy helyszínen, buborékos formában, ahol oda-visszavágós alapon mérkőznek meg egymással a felek. A Sopron csapata továbbjutás esetén a „B” jelű csoport továbbjutóival kerül szembe, mely a Prága, Fenerbahce, Lyon, Gdynia négyesből kerül ki.

További csoportok:

A csoport: Kurszk, Orenburg, Avenida, DVTK/Izmit
C csoport: Jekatyerinburg, Schio, Riga, Girona/Sepsi

A buborékok helyszínére pályázni lehet, melynek feltételeit az elkövetkező 7-10 napban ismerteti a klubokkal a nemzetközi szövetség.

Török Zoltán kiemelte: Felelősségteljes döntés született!

Örülök annak, hogy a FIBA elmozdult az eredeti elképzelésétől, és figyelembe vette a csapatok kéréseit - tette hozzá a döntéshez Török Zoltán, ügyvezető -  "Ugyan a FIBA végül nem azt a változatot támogatta, amit klubunk, a DVTK és az MKOSZ, de ez a lebonyolítás is elfogadható számunkra! Annyi kritikát lehet megfogalmazni ezzel a verzióval szemben, hogy nagyon alacsony a mérkőzés szám, de azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanolyan mértékben előtérbe helyezte a játékosok és sportszakemberek egészségének megóvását és a biztonságos lebonyolítást, ahogy azt mi is szerettük volna." - mondta Török Zoltán.

A FIBA a döntés kapcsán felhozta példának a Champions League hasonló, már kipróbált lebonyolítását, mely előremutató. "Azt gondolom, felelősségteljes döntés született!" – zárta gondolatait az ügyvezető.

 

Borítókép: Illusztráció Forrás: wb-sopron

 

Legnépszerűbb cikkek