| 2 perc olvasás

Évadnyitó társulati ülést tartott a Soproni Petőfi Színház

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Soproni Petőfi Színház, amellyel hivatalosan is megkezdődött az új teátrumi szezon. Az eseményen a városvezetés és a színház új művészeti vezetése egyaránt hangsúlyozta a teátrum kiemelkedő szerepét Sopron kulturális életében, valamint a közönséggel való szoros és közvetlen kapcsolat fontosságát.

A színház és a város történelmi, elválaszthatatlan kapcsolatát emelte ki dr. Farkas Ciprián polgármester, aki a soproni közönség magas elvárásairól és a teátrum küldetéséről fogalmazta meg gondolatait.

A színház Sopron kulturális életének rendkívül fontos része. A soproni polgárság és a színház kapcsolata mindig sajátos és különleges volt, hiszen Sopron volt az ország egyik első helyszíne, ahol épített kőszínház keretei között szórakoztak a polgárok” – hangsúlyozta a polgármester. „Ennélfogva ma is meghatározó a színház és a város kapcsolata. A soproniak jó színházat, szórakoztató színházat szeretnének látni: olyat, ami tud ríkatni, nevettetni, az ízlést kiszolgálni és formálni is, ha kell. Én nagyon bízom benne, hogy az előttünk álló évad mindennek megfelel, és sok sikert kívánok a Soproni Petőfi Színház csapatának ahhoz, hogy be tudja váltani a soproniak álmait.
Fotó: Lendvai Bence

Dr. Hallerné dr. Nagy Anikó, a térség országgyűlési képviselője a Soproni Petőfi Színházat a város kulturális életének zászlóshajójának nevezte, amely megérdemli az országos figyelmet is. Kiemelte a vidéki és a fővárosi színházak közötti alapvető különbséget: míg egy budapesti intézmény megengedheti magának a szűkebb fókuszú rétegelőadásokat, addig egy vidéki színháznak sokkal szélesebb spektrumon kell kiszolgálnia a közönséget.

Fotó: Lendvai Bence

A képviselő hozzátette: évtizedek óta bérletese a teátrumnak, eddig azonban csak nézői pozícióból figyelte a színház életét. Mostantól az országos vezetésben résztvevő politikusként is azon dolgozik, hogy a nézők a lehető legjobb évadokat kaphassák meg, nemcsak idén, hanem az elkövetkezendő években is.

Az új szezon szakmai kihívásairól és a közönségépítés új irányairól Mészáros Tibor, a színház újonnan felkért művészeti vezetője beszélt. Mint elmondta, nagyon szép és megtisztelő feladatot kapott a polgármestertől, amelynek szellemében dolgozni és építeni érkezett Sopronba. Bár a most induló évadot egyfajta örökségként vette át, így abban egyelőre csak minimális változtatások lesznek, nagy izgalommal és nyitottsággal várja a közös munkát.

Fotó: Lendvai Bence

A művészeti vezető kiemelt célként jelölte meg a nézőkkel való közvetlenebb kapcsolat kialakítását. Ennek első nagy lépése az évadnyitóhoz kapcsolódó színházi nyílt nap lesz, ahol a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit széles programkínálattal várnak. A kulisszajárás és a különféle gyerekprogramok mellett a közönség egy nyílt próbába is betekintést nyerhet. Mészáros Tibor szerint ez a fajta kapocs a színház és a közönség között az alapja annak a bizalmi és baráti kapcsolatnak, amely hosszú távon meghatározza egy teátrum sikerét.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek