Évadnyitó társulati ülést tartott a Soproni Petőfi Színház

  2021. augusztus 30. - www.sopronmedia.hu (https://www.soproniszinhaz.hu/)

A szabadság évadaként hirdette meg a 2021/2022-es szezonját a Soproni Petőfi Színház. Üzenetében, gondolatiságában, tematikájában követi az 1921. december 14-i helyi népszavazás 100. évfordulója előtti tisztelgést. A műsorterv folytatása az idei hűség évadának, amely a világjárvány miatt tulajdonképpen elmaradt, ám sikerült pótolniuk az előadásokat. Érdekesség, hogy a hat új őszi bemutatóból öt gyakorlatilag már elkészült az elmúlt félévben - összegezte a mögöttük álló időszakot Pataki András, a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a társulati ülésen.

Az évadot lezáró és az új szezont megnyitó társulati ülésen az ügyvezető visszatekintésében kitért arra, hogy tavaly A padlás és a Stabat Mater előadás bemutatója után ismét bezárták a színházakat, ám a társulat így is aktív maradt, sokat dolgoztak online térben. Ebben az időszakban készült el a Peer Gynt előadás televíziós felvétele és több videós anyaguk. A nyitás után, májusban és júniusban sikerült intenzív munkával pótólniuk az előadásokat, s lezárták a szezont. Egy darab maradt még, amelyet nem mindenki látott a bérletesek közül. Szeptemberben megtekinthető a Stabat Mater táncmű, ez a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében készült, és a találkozóval egy időben játsszák majd a színházban a jövő héten. Az előadás hat nemzet táncművészeivel, szimfonikus zenekarral, operaénekesekkel, különleges látványvilággal, Pergolesi, valamint Sosztakovics érzelmeket felkavaró muzsikájával a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójaként tekinthető meg a Petőfi Színházban. A koreográfusok Demcsák Ottó és Alekszej Batrakov. 

A színház a nyáron is sokat játszott, fesztiválokon vett részt. Kisvárdán volt látható az Emigránsok és a Zenta, 1697 című rockopera. Utóbbi zárta az Esztergomi Várszínház idei szezonját, amelyet az Ördögölő Józsiás című zenés tündérjáték nyitott meg, soproni és zentai együttműködésben. Szarvason vendégszerepelt a Hétszínvirág című mesés táncjáték. A Bőköz Fesztiválon volt látható a Soproni Petőfi Színház előadásai közül a Kövek című tanjáték, a Silentio transeo című pódiumest és  A zuhanás második pillanata című abszurd álomjáték. 

Az új szezonban felnőtt  bérletben látható Németh László Széchenyi című történelmi drámája a város első díszpolgáráról, ezt Csiszár Imre Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész állítja színpadra. Tamási Áron Ördögölő Józsiás című zenés tündérjátéka a Zentai Magyar Kamaraszínházzal koprodukcióban kerül színre. A zenét a Kossuth-díjas Szarka Gyula szerezte. A rendező a Jászai-díjas Pataki András. Szintén ő állítja színpadra a Sík Sándor művéből készült tragédiát, az István királyt, amely a zentai, a komáromi színházakkal, valamint a Forrás Színházzal készül közösen. A kisszínpadon pedig Sławomir Mrożek Emigránsok című színjátékát kínálják, ez a csallóközi Csavar Színházzal együttműködésben jön létre. A soproni népszavazás 100. évfordulója alkalmából Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényéből Demcsák Ottó Harangozó-díjas koreográfus, a Sopron Balett vezetője készít táncművet Szarka Gyula zenéjére. A szimfonikus művet a településen nagy múltra visszatekintő Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar játssza. Az évadot jövő tavasszal Ábrahám Pál – Alfred Grünwald – Fritz Löhner-Beda Bál a Savoyban című revüoperettje zárja Béres László rendezésében. Ezt az előadást a mostani, nyári szezonban augusztusban és szeptemberben német nyelven mutatják be a fertőrákosi barlangszínházban.

Középiskolás bérletben játsszák a Széchenyit, az Ördögölő Józsiást, az István királyt, az És mégis élünk című táncművet, valamint a Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter szerzőhármastól A padlás című félig mese, félig musicalt. Választható fórumszínházi előadásként kínálják ennek a korosztálynak az Emigránsokat, a Kövek című tanjátékot és a Silentio transeo címet viselő pódiumestet. Ez utóbbi produkció az Esztergomi Várszínházzal, a Szolnoki Szigligeti Színházzal és a Forrás Színházzal közösen jön létre.

A felsősök megnézhetik A padlást, az Ördögölő Józsiást, az És mégis élünk című táncművet, és az iskolák lehetőséget kapnak arra, hogy diákjaik színházi nevelési előadáson is részt vehessenek, mégpedig a Kövek című tanjátékon.

Az alsós bérleteseknek A rézerdő lakói zenés mesejátékot kínálják Méhes Csaba és a Brass in the Five kvintett előadásában. Játsszák nekik a Szabó Magda művéből készült Tündér Lala című mesét Mess Attila rendezésében (ez a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Forrás Színház koprodukciója), valamint az Árgyilus és Tündér Ilona című mesetáncjátékot, Alekszej Batrakov koreográfiájával és rendezésében, a Sopron Balett produkciójaként.

Az óvodás bérletesek szintén megnézhetik A rézerdő lakóit, az Árgyilus és Tündér Ilona című mesetáncjátékot, és nekik érkezik a Kelekótya haramiák című zenés bábjáték a Ziránó Színháztól.

A szabadság évadát a már hagyományos színházi nyílt nappal nyitják meg szeptember 18-án. Az ügyvezető hozzáfűzte: a sikeres pályázataiknak, a társulat alázatos, hatalmas munkájának köszönhetően az évad meghirdetett hat előadásából ötöt munkabemutatóként, illetve előbemutatként gyakorlatilag színpadra állítottak az elmúlt hónapokban. Így olyan helyzetben várják az évadot, hogy a felújító próbákon kívül a felnőtt bérletes előadások közül már csak az És mégis élünk táncművet kell elkészíteniük.

Pataki András a fertőrákosi barlangszínház idei szezonjáról elmondta: minden várakozáson felüli érdeklődés mellett zajlik a legendák évada a játszóhelyen. Zajos sikerek kísérik az előadásokat, koncerteket. Ha ez a tendencia folytatódik, várhatóan a szezon végére elérik a kilencven százalékos telítettséget.        

Az ügyvezető beszámolt arról is, tovább gyarapodtak a színház kapcsolatai más teátrumokkal, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy erősödjön az intézmény helye Európa kulturális térképén. Újdonságként kiemelte: közös produkciók létrehozására köt együttműködési megállapodást rövidesen a Soproni Petőfi Színház, az ausztriai Leobenben található városi színház és a belga Theater triArte Antwerpen. Ezt kiegészítve összegezte, az elmúlt kilenc esztendőben a Soproni Petőfi Színház partnerkapcsolatot alakított ki több hazai teátrummal, együttműködést kötött határon túli és külföldi teátrumokkal. A vajdasági Zentai Magyar Kamaraszínházzal, az erdélyi mikházi Csűrszínházzal, a Marosvásárhelyi Spactrum Színházzal, a felvidéki Komáromi Jókai Színházzal, a csallóközi Csavar Színházzal élőek az együttműködések, csakúgy, mint oroszországi Szaranszkban található Jausev Állami Zenés Színházzal, ahonnan az elmúlt évadokban orosz táncosok érkeztek, valamint onnan szerződtették Alekszej Batrakovot, a Saransk City Balett egykori vezetőjét. 

Az ügyvezető ezután bemutatta a Sopron Balett három új táncosát, Paksi Fruzsinát, Szalay Rékát és Rácz Botondot. A társulathoz tagként szerződik Rudolf Teréz, Pintér Gábor és januártól Dienes Blanka vajdasági színésznő. 

A társulati ülésen elhangzott, hogy október 1-től a Gyik Rendezvényház is a Pro Kultúra működtetésébe kerül. 

Az eseményen Sass László, az önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának az elnöke köszöntötte a társulatot A szabadság évadának nyitásaként is kívánt mindenki számára eredményes évadot, sok sikert.

A társulati ülésen Pataki András elmondta, hogy megbízatása a kulturális cég élén január 31-én lejár, és ügyvezetőként nem nyújt be pályázatot. Az elmúlt tíz év értékeléséről, eredményeiről, arról, hogy milyen formában vesz vagy nem vesz részt a továbbiakban az intézmény és a színház életében, rövidesen külön írásban számolunk be.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...