Az évadzáró társulati ülésen – amely a színház életének egyik meghatározó, bensőséges hangulatú eseménye – szó esett az évad főbb szakmai tapasztalatairól, a bemutatókról, a vendégművészekről, valamint az újonnan érkező és a társulattól távozó tagokról is. Emellett Kiss József színházigazgató ismertette az új évadra vonatkozó terveket és elvárásokat.
A városvezetés nevében Stöckert Tamás önkormányzati képviselő köszöntötte a társulat tagjait, és méltatta a színház egész éves munkáját.
Az eseményen először adták át a közönség szavazatai alapján odaítélt Évad Színésze díjat, amelyet idén Savanyu Gergely vehetett át.
Emellett új elismerést is alapítottak: a színháztervező Medgyaszay István nevét viselő díjat olyan munkatársak kaphatják meg, akik a kulisszák mögött dolgozva járulnak hozzá a színház mindennapi működéséhez. A Medgyaszay-díjat idén Horváth Péter, közismert becenevén Pít, a színház színpadmestere érdemelte ki, emellett elismerést adtak át Gecse Éva főkönyvelőnek, aki idén 30. éve tagja a törzsgárdának.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2025%252006%2520J%25C3%25BAnius%2FDSC03069.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fad%2F0c%2Fdsc03062.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fb0%2F27%2Fdsc03065.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F27%2Fc9%2Fdsc03069.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Feb%2Fd7%2Fdsc03071.jpg)