| 2021. július. 14. | 1 perc olvasás

Évente 15 ezer tonna műanyagot kell kiváltani idehaza környezetbarátabb termékkel

Évente 15 ezer tonna egyszer használatos műanyagot - ételtartó dobozok, italpoharak, zacskók - kell kiváltani más, környezetbarátabb termékkel Magyarországon a július 1-től hatályos kormányrendelet alapján.

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) szerdai közlése szerint két éve, amikor biztossá vált, hogy idén Magyarországnak is át kell ültetnie a jogrendszerébe egyes egyszer használatos műanyagok uniós tilalmát, az érintett termékek volumene még évi 10 ezer tonna alatt volt. Ez tavaly emelkedett 15 ezer tonnára az elviteles ételdobozoknak, italpoharaknak és hordtasakoknak a koronavírus-járvány következtében jelentősen megnövekedett mennyisége miatt.

A csomagolószakma érdekképviselete piaci forrásból úgy tudja, a megfelelő alternatívák megtalálása már zajlik, olyanok is a műanyagot helyettesítő termékek gyártásába kezdtek, akik korábban egészen mással foglalkoztak.

Nagy Miklós, a CSAOSZ főtitkára a közleményben úgy fogalmazott, hogy a statisztikák azt jelzik, az átállás már tavaly megkezdődött. A korábban éves szinten mintegy 15 százalékkal növekvő hazai műanyag csomagolóanyag-felhasználás értéke (ebbe nem csak a tiltás alá eső termékek számítanak bele) 2020-ban 288 milliárd forintról 268 milliárdra, 7 százalékkal csökkent.

A főtitkár szerint egyelőre átmeneti időszak figyelhető meg az érintett szektorokban - gyorsétkezdék, étel-házhozszállítás, catering, italautomaták -, júliusig ugyanis sokan legalább egy évre elegendő készletet halmoztak fel a rendeletben szereplő műanyag termékekből.   

A kormány tavaly februárban hirdette meg a Klíma- és természetvédelmi akciótervet, amely idén július elsejétől tiltja az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalát. A hónap elejétől tilos egyebek mellett műanyag fültisztító pálcikát, evőeszközt (villa, kés, kanál, evőpálcika), tányért, szívószálat, italkeverő pálcikát forgalomba hozni. A korábban felhalmozott készleteket a rendelet szerint azok kimerüléséig fel lehet használni.

A tiltásokkal annak a célnak az elérését szeretnék elősegíteni, hogy Magyarországon egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe a fogyasztók. A kormány a tilalommal érintett egyszer használatos műanyag termékeket gyártó cégek technológiaváltásához 10 milliárd forint támogatást biztosított tavaly, és a következő uniós ciklusban is terveznek további támogatásokat bevezetni erre a célra.

 

Borítókép forrása: pixabay

Legnépszerűbb cikkek