| 2021. augusztus. 2. | 3 perc olvasás

Legjobbjait jutalmazta évadnyitóján a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia

Legeredményesebb játékosait díjazta, értékelte az elmúlt szezont és megnyitotta az új évadot hétfői ünnepi rendezvényén a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia.

- Rendhagyó év van mögöttünk, rengeteget dolgoztunk, mielőtt  a vírus közbeszólt. 2020 márciusában mi játszottuk a bajnokság utolsó mérkőzését, s ti, akik alig vártátok, hogy megmutassátok, mire vagytok képesek, néhány napig nem is tudtátok, hogyan tovább - fordult  a sportiskolásokhoz  ünnepi beszédének bevezőjében dr. Szekeres Csaba, a sportiskola elnöke. Évzárót és egyben évadnyitót tartott az akadémia. 

- Sok új dolgot kellett megtanulnotok, az online tanulás mellett az online edzést is. A második emeleten pattogtatni a labdát azért nem ugyanaz, mint a társakkal, az edzők irányítása mellett, de ti ezt is megoldottátok. Helyt álltatok. Mindenkinek jár ezért a csillagos ötös: az akadémisták mellett az edzőknek és a szülőknek is. És ki kell emelnem még valakit: Horváth József szakmai igazgatónk az időt is megreformálta, s a nap huszonnégy órájából huszanhatot dolgozott, hogy a rendkívüli helyzetben is minden a helyére kerüljön, és folytatódhasson a munka. Nagy taps jár ezért - folytatta dr. Szekeres Csaba, s az Il Grande Rendezvényteremben több mint száz akadémista csapta össze a tenyerét.


fotó: Griechisch Tamás

Az elnök az eredmények felsorolásával folytatta: rendkívüli volt az elmúlt esztendő az eredmények tekintetében is. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia minden korosztályban bejutott a bajnokság legjobb nyolc csapata közé. Az U14-esek bronzérmet szereztek, az U16-osok a negyedik helyen végeztek, az U18-asok az ötödiken, az SKC-val közös U20-as csapat pedig szintén bronzérmet szerzett. Ezek után dr. Szekeres Csaba hogyan  is nyithatta volna az új szezont, mint így: "hajrá sportiskola, hajrá fiúk!"

Horváth József, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója elmondta, a csapatok nagy része a napokban már elkezdi a felkészülést, az iskolai és óvodás csapatok pedig szeptembertől folytatják. Mindegyik csapattól jó eredményeket várnak az idei évadban. - A tavalyi év meghozta a kedvünket ehhez, mert minden csapatunk döntős volt. Idén is hasonló eredményeket várunk, de konkrét célokat nem fogalmazunk meg. Az elsődleges szempont, hogy olyan játékosokat tudjunk kinevelni, akik a felnőtt csapatban szerepelhetnek majd – emelte ki a szakmai igazgató. 


fotó: Griechisch Tamás

- A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia vezetése, edzői és játékosai kiválóan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és sikeres évet zártak. A város vezetői nevében is gratulálok ehhez - tolmácsolta a jókívánságokat személyesen Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere. Beszédében kiemelte, hogy a sportiskola és az önkormányzat között folyamatos a kapcsolat, és sportért felelős városvezetőként látja, hogy az akadémisták törekvése mellett elismerésre méltó a szakmai vezetés és az edzői stáb munkája is.


fotó: Griechisch Tamás

A díjazottak:

  • 2003-as korosztály legjobbja:  Hajnal Kristóf
  • 2004-es korosztály legjobbja:   Csátaljay Péter
  • 2005-ös korosztály legjobbja:   Flasár Botond
  • 2006-os korosztály legjobbja:   Keller Bendegúz
  • 2007-es korosztály legjobbja:   Nyikos Balázs
  • 2008-as korosztály legjobbja:   Dénes Csanád
  • 2009-es korosztály legjobbja:   Németh - Hajnal Csongor
  • 2010-es korosztály legjobbja:   Kiss Dániel
  • Mogyorósy-díj 2021: Simon Balázs
  • Vetési díj: Janzsó Olivér
  • Molnár Csaba-díj: Csendes Péter

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek