Elsőként Dr. Simon István alpolgármester köszöntötte az ifjú labdarúgópalántákat, aki ünnepi köszöntőjében gratulált a fiatalok sportszeretetéhez, a kitartásukhoz és elért eredményeikhez. Az alpolgármester külön megköszönte az egyesület vezetőinek és edzőinek egész éves munkáját, valamint a szülőknek is köszönetet mondott, hogy támogatják és segítik gyermekeiket abban, hogy a választott sportágukban tölthetik a szabadidejüket. A következő esztendőre szintén sikeres és sportélményekben gazdag évet kívánt az egyesületnek és sportolóinak egyaránt a város önkormányzatának nevében is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb6%2F46%2Fs6_3nsu.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F44%2Fae%2Fs8_gszn.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Csiszár Ákos az SC. Sopron elnöke köszöntőjében röviden értékelte a szakmai munkát, majd elmondta, hogy nagy öröm látni a gyerekekben a sportszeretetet és azt, hogy igazi közösségeket, csapatokat alkotnak, ahol a közös sportélmények és sportsikerek még jobban összekovácsolják őket. Az egyesületnek már közel 600 igazolt labdarúgója van, ami egyrészt nagy öröm, másrészt hatalmas kihívás is számukra, hiszen igyekeznek továbbra is a minőségi munkára fektetni a hangsúlyt, ami az elért eredményeket látva sikerült is. Hangsúlyozta és megosztotta a megjelentekkel azt az örömteli hírt is, hogy már több játékos kapott a korosztályos válogatottakba meghívást, akiknek külön is gratulált, hiszen ez a hatalmas siker nem csak az ő számukra jelentős esemény, hanem az egyesület számára is nagy elismerés. Zárszóként megköszönte az egyesület támogatóinak, játékosainak, az edzőknek, segítőknek és a szülőknek is ez elmúlt sikeres esztendőt és kívánt kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F6e%2F6a%2Fs7_hy98.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
A köszöntőket követően az ünnepségre készített videóbejátszásokkal színesítették a rendezvényt, amivel a korosztályos csapatok készültek erre az eseményre, majd az SC. Sopron Lány FociSuli szekciója által bemutatott produkció aratott nagy sikert a színpadon.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc1%2F2d%2Fs10_88hr.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F49%2F22%2Fs11_yhnv.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F07%2Fc3%2Fs5_cc1x.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F09%2F32%2Fs12_2wdg.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
Az ünnepi műsort a különdíjak átadása követte, ahol az egyesület külön köszöntötte Sejber István edzőt, aki ebben az esztendőben Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata döntése értelmében a Sopron Sportjáért díj elismerésében is részesül.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2a%2F39%2Fs4_5x_a.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faa%2Fe0%2Fs1_ktf_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
A karácsonyi ünnepség lezárásaként a gyermekek ajándékozása sem maradhatott el, ahol minden fiatal labdarúgó csapatképpel, SC. Sopron ajándék pólókkal és plusz meglepetésajándékkal is gazdagodott, melyek nagy sikert arattak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F15%2Fb8%2F2_umhp.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F40%2F12%2F6_3h48.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F02%2Fdd%2Fs15_wqj4.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8d%2Fa1%2Fs20_9f3w.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt