| 2019. július. 4. | 2 perc olvasás

Farkas Ciprián a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje

Dr. Farkas Ciprián a Fidesz- KDNP polgármesterjelöltje Sopronban, az őszi önkormányzati választásokon. A jelölt személyét csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be.

Kósa Lajos önkormányzati választásokért felelős országos kampányfőnök jelentette be a Fidesz-KDNP soproni polgármesterjelöltjét Dr. Farkas Cipriánt, majd kiemelte, Sopron fantasztikus fejlődést produkált az elmúlt időszakban, de számos új kihívás is van a város előtt.

- Sopronnak meg kell felelnie annak, hogy az állandó lélekszáma 50 ezer körül van, de ténylegesen életvitelszerűen 90 ezren laknak itt. Van még néhány ilyen város: Sopronnak, Debrecennek és Szombathelynek közösen kell küzdenie azért, hogy ehhez igazodjon finanszírozásban a központi költségvetés – mondta Kósa Lajos.


fotó: Griechisch Tamás

Dr. Fodor Tamás polgármester, az elmúlt időszakban városi tanácsnokként végzett munkája alapján ajánlotta a szavazók figyelmébe a jelöltet.

- Dr. Farkas Ciprián a mi frakciónk tagja volt, együtt dolgoztunk. Az utolsó három évben pedig a kapcsolatunk szorosabbá vált, hiszen mint fejlesztési tanácsnok látta el azokat a feladatokat, amik a város jó irányba haladó fejlődésével jártak. Ez alapján is bátran mondhatom, hogy el tudja látni a polgármesteri feladatokat – hangsúlyozta Dr. Fodor Tamás.


fotó: Griechisch Tamás

- Sopron történeti és kulturális öröksége páratlan. Itt a hagyományos polgári erények és értékek több évszázados múltra tekintenek vissza - emelte ki Dr. Farkas Ciprián.

- Sopronban születtem, Sopronban élek és soproni vagyok. Eddigi munkám során többségében végig a közt szolgáltam, előbb közhivatalnokként, kormányhivatalnokként, majd önkormányzati képviselőként az alsólővereki körzetben. Most viszont arra a szolgálatra jelentkezem, amivel talán a legtöbbet tehetek a szülővárosomért- mondta a jelölt majd hozzátette: soproniként tudja, hogy az itt élő embereket milyen kérdések foglalkoztatják. Eddig is sokat beszélgetett a helyiekkel, de a választásokig hátralévő időt is erre szeretné fordítani, hogy minél több ember elképzeléseit és gondolatait megismerje.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek