| 2021. április. 23. | 2 perc olvasás

Farkas Ciprián: Csak az oltással győzhetjük le a vírust

Sopronban is ütemezetten zajlik a koronavírus elleni védőoltások beadása, eddig közel 30 ezer polgár kapott vakcinát az oltóponton – mondta dr. Farkas Ciprián polgármester a Sopron TV Mozaik című műsorában. A polgármester kitért arra is, hogy Sopron városa egy felülről nyitott támogatási alapot is létrehozott a helyi cégek és polgárok megsegítésére. A támogatási alap összege mintegy 100 millió forintra bővült.

Magyarországon, így Sopronban is folyamatosan és szervezetten zajlik az oltás, melynek köszönhetően szombaton megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Fontos, hogy aki még nem tette meg, mindenképpen regisztráljon a vakcinára, hiszen csak az oltással győzhetjük le a vírust – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián.

-Minél többen regisztrálunk a vakcinára, annál nagyobb az esélye, hogy az életünk visszatér a normális kerékvágásba. Az oltóanyag jelenti az egyetlen fegyvert a vírus ellen. Fontos, hogy a regisztrált személyek is elmenjenek az oltásra, hiszen csak közös összefogással vethetünk véget a járványnak - mondta a városvezető.

Sopron polgármestere kiemelte: a Várisi úti oltóponton és a háziorvosi rendelőkben is jó ütemben halad az oltási program. Az egészségügyi dolgozók munkáját az önkormányzati intézményekből érkező önkéntesek is segítik, hogy az oltás minél gördülékenyebben haladjon. Farkas Ciprián a műsorban köszönetet mondott minden háziorvosnak, kórházi orvosnak, ápolónak és önkéntesnek azért a hatalmas munkáért, amit a soproni emberekért végeznek.


fotó:Griechisch Tamás

A magyar kormány gazdasági intézkedései, így például a bértámogatás, a hitelmoratórium, az iparűzési adó és a teraszdíjak elengedése mellett, azt kiegészítve Sopron városa egy felülről nyitott, 50 millió forintos támogatási alapot is létrehozott a helyi cégek és polgárok megsegítésére, akik március 12-ig pályázhattak a támogatásra. A támogatásra azok a magánszemélyek, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok és civil szervezetek pályázhattak, akik a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe. A vállalkozások egyszeri 500 ezer forint, a bajba jutott magánszemélyek pedig 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhettek. A támogatási alap teljes összege mintegy 100 millió forintra bővült.

Dr. Farkas Ciprián elmondta továbbá, hogy az 1921. december 14-i történelmi jelentőségű voksolás századik évfordulóját emlékévvé nyilvánította az önkormányzat. A centenárium alkalmából a városvezetés több programmal is készül a soproniak és a környéken élők számára a járványügyi szabályok alakulását figyelembe véve. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése alapján az újraindítási folyamat következő lépésére 4 milliós átoltottságnál, várhatóan a jövő héten kerül sor.

Legnépszerűbb cikkek