| 2020. április. 29. | 2 perc olvasás

Farkas Ciprián: modern környezet várja majd a soproniakat a Várkerület teljes szakaszán

A magyar kormány hozzájárulásának köszönhetően több mint 540 millió forintból valósul meg a Várkerület II. szakászának felújítása, mely újabb mérföldkő a belváros rehabilitációjának szempontjából. A fejlesztés révén az eddiginél nagyobb zöldterület, új kerékpárút és modern környezet áll majd a soproniak rendelkezésére – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Sopron polgármestere, Dr. Farkas Ciprián.

Magyarország Kormányának egyetértő hozzájárulásával, az önkormányzat kérésére – a soproni polgárok szolgálatában és igényére – kezdődött meg április 22-én a Ötvös utca és a Széchenyi tér közötti terület felújítása, mely a tervek szerint még ebben az évben befejeződhet, s tovább növeli a soproniak komfortérzetét – mondta Dr. Farkas Ciprián.

- Mint ismert, a Várkerület I. szakasza az Új Széchenyi Terv keretében került átadásra még 2015-ben, a források megteremtését követően pedig immáron a felújítás második üteme is lehetővé vált, mely a korábbi koncepció mentén valósul meg, egységes látványt nyújtva valamennyiünk számára.

A felújítás látványterve
A felújítás látványterve

Előkészítő munkálatok a Várkerületen
Előkészítő munkálatok a Várkerületen

A felújításnak köszönhetően a gyalogos járda a jelenleginél jóval szélesebb lesz, így új közösségi terekkel gazdagodik a város, mely a környező vállalkozásokra is kedvezően hathat. A fejlesztés kapcsán fontos szempont volt, hogy az a meglévő fák megóvása mellett menjen végbe, így a gyógyszertár előtt és a Széchenyi palota mellett lévő fák is megmaradnak, néhány átültetésre kerül, de emellett új klímatűrő fákat is ültetnek a környezetvédelem jegyében. A Várkerület külső oldalán kialakított kerékpárút folytatódik a Széchenyi térig, ahol egy forgalomlassító szigettel új gyalogos-és kerékpáros átkelő is létesül, ezzel is fokozva a közlekedők biztonságát. A vendéglátóhelyek számára kialakított teraszokhoz hasonlóan új teraszok és növényágyások kerülnek kialakításra, mely tovább erősíti a terület közösségi jellegét.

A jelenlegi közvilágítási rendszer helyett LED-es fényforrásokkal egységes kandeláberes közvilágítás készül. Új padokat, szemetesedényeket és kerékpártárolókat helyeznek el a területen, amely a kerékpározás népszerűsítésének érdekében több rendezvény és közösségi esemény színhelyéül is szolgálhat a jövőben.

„A beruházásnak köszönhetően egységes képet fest, és modern környezetet nyújt majd a Várkerület teljes szakasza, melyre méltán lehetünk büszkék mi, soproni polgárok” – mondta a polgármester.

Dr. Farkas Ciprián a munkálatok idején az ott élő lakók, a soproniak és az ide látogató turisták türelmét kérte, majd hozzátette, hogy az esetleges kellemetlenségekért remélhetőleg mindenkit kárpótól majd a környezet megújulása.

A sajtótájékoztatón Sopron polgármestere mellett Pongráczné Várnai Mária és Filep Márk önkormányzati képviselők is részt vettek, akik szintén a lakosság türelmét kérték a felújítás kapcsán és felhívták a figyelmet a megvalósuló, eddiginél nagyobb zöldterület fontosságára is.


fotók: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek