Fát ültettek az apróságok a Soproni-hegységben

Fát ültettek az apróságok a Soproni-hegységben

  2019. május 12. - www.sopronmedia.hu

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. madarak és fák napja kapcsán tartott, szombati rendezvényén a gyermekek és családjuk izgalmas túrán vehettek részt a Soproni-hegység vadregényes tájain. A tanulságos kirándulás után a résztvevők fát is ültettek.

A jeles nap nevében a közel 60 fős, kisiskolásokból és családjukból álló csapat először megismerte Chernel István és Herman Ottó szerepét a Madarak és Fák napja meghonosításában, és hallhattak érdekes részleteket az ékestollúak „lélekemelő” hasznáról és az erdő fáinak embert szolgáló szerepeiről. 

Aztán a csapat a Várisi sétaút kiindulópontjáról elindulva, a sárga háromszög túravonal nyomán elkalandozott a soproni erdőket újjáélesztő Muck Endre erdőgondnok emlékpadjához. Itt megtartották a „Vendégként az erdőben” verseny döntőjének első feladatát, ahol kisiskolásoknak egy kirakós játékot kellett összerakni. A túra és a verseny a kék háromszög túraútvonalon folytatódott a Dalos-hegyi páholyt érintve, ahol a hegység fáival ismerkedtek a résztvevők, és ezzel kapcsolatos feladatot oldottak meg a döntősök.  

A Dalos-hegyet megkerülve ért a csoport a Kecske-patak völgyébe, majd a Pedagógus forrás és a Récényi út között található Madarak és Fák Napja emlékerdőhöz. Itt a faületés mellett a „Vendégként az erdőben” verseny értékelésére és díjkiosztójára is sor került. A faültetést követően sokat a Boszorkány Meseösvény állomásait követve a Károly-magaslaton folytatták szombati programjukat a kellemes tavaszi időben.

- A mai túra során számos kérdéssel fordultak hozzánk a szülők az Erdei Nyári Táborral kapcsolatban, ahol hasonló élményekben lesz részük a gyermekeknek, mint a mai túrán – emelte ki Dr. Takács Viktor, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Erdészeti Erdei Iskolájának vezetője. 

Kérem, várjon... Kérem, várjon...