Mindannyian tanúi vagyunk annak, hogy a szintén a Magyar Írószövetség kezdeményezésére első alkalommal 1964. április 11-én megünnepelt Magyar Költészet Napja az évtizedek során milyen jelentősen hozzájárult a magyar verskultúra fejlődéséhez, a költészet társadalmi megbecsüléséhez. A Magyar Írószövetség indítványozta annak idején a Magyar Dráma Napját is, amelyet 1984 óta ünnepelünk szeptember 21-én, Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján - olvasható a kezdeményezés weboldalán.
A Magyar Írószövetség kiemelte: Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A maga korában műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték. Művei itthon és külföldön egyaránt népszerűek voltak az olvasók és az irodalmárok körében, könyvei szinte máig példátlanul nagy számban kerülnek kiadásra és fogynak el.
2020-ban a Magyar Írószövetség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség szakmai irányításával közel száz rendezvény zajlik határon innen és túl február 16-tól 28-ig.
Borítókép: Jókai a dolgozószobájában. Fénykép az 1890-es évek végéről; Forrás: internet