Mozgalmas napjuk volt a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola diákjainak, hiszen az iskola idén ismét tudott csatlakozni a Magyar Parasport Napja című országos rendezvényéhez. A cél az volt, hogy a tanulóik megismerjék a fogyatékos embereket, szembesüljenek esetleges problémáikkal.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Feb%2F0e%2Fdsc03343_4kvs.jpg)
Az iskola több programmal is készült az alkalomra: kipróbálhatták például a kerekesszékes kosárlabdát, emellett több parasportoló előadását is meghallgathatták – mondta Palkovics Tamás, az iskola testnevelő tanára. Hozzátette: fontos, hogy a gyermekek megismerjék a mindennapjaikat, a lehetőségeiket, hogy a régebbről szerzett esetleges rossz sztereotípiáikat megváltoztassák magukban. A parasportolók saját életüket mutatták be, a diákok pedig szeretettel fogadták őket. A bemutatókon kívül az osztályfőnöki órákon filmeket is vetítettek nekik – mondta.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F84%2F83%2Fdsc03416_14ib.jpg)
A rendezvénnyel arra is fel szerették volna hívni a figyelmet, hogy a megváltozott képességűek, fogyatékkal élők számára is megannyi lehetőség van, akár a mindennapokban, akár a sport világában – erről már Palkovics Tamás, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia edzője beszélt.
Részletezte, hogy van olyan ismerőse, akinek nincs lába, ugyanakkor falat mászik, van, aki kosárlabdázik, teniszezik, fut, triatlonozik, bokszol, jégkorongozik vagy kézilabdázik. A fontos az, hogy elszánt legyen – mondta.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F85%2Fec%2Fdsc03429_cbl2.jpg)
A Magyar Parasport Napját 2017 óta február 22-én ünnepeljük. A dátum választása szimbolikus, hiszen 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F78%2F6b%2Fdsc03328_ofdi.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F61%2F46%2Fdsc03449_4m1t.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F99%2Fcf%2Fdsc03435_gaw_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe1%2Ff5%2Fdsc03407_o63l.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc4%2Fbe%2Fdsc03377_qgel.jpg)