- Ez a Várkerület ünnepe – emelte ki beszédében Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok, aki Sopron Önkormányzata nevében üdvözölte a vendégeket. – A négy évvel ezelőtt felújított különleges közterület igazi közösségi térré vált. Egész évben jobbnál-jobb programok csábítanak ide bennünket, soproniakat. Ez nem újkeletű dolog, hiszen a 12. századtól kezdődően a Várkerület volt Sopron kereskedelmi központja és az elmúlt évszázadokban is pezsgő közösségi térként funkcionált. Ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon, nekünk is kell tennünk kell valamit – fűzte hozzá.
![](https://fw.photos/wqlyvBfpcB4vDNbNicvRwRHL4-s=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F35%2Fb7%2Fwhiteparty-tom-1797_svpg.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A városi tanácsnok rávilágított: amióta Sopron szélén megjelentek a multik, azóta a várkerületi kereskedelmi egységeknek közvetlenül kell versenyezniük óriási, újdonsült riválisaikkal. – Ha lokálpatrióta módon áthangoljuk a vásárlási szokásainkat és azt mondjuk, hogy amit lehet, azt itt vásárolunk meg, vagy itt fogyasztunk el, akkor azzal nem csupán a soproni hagyományokat ápoljuk, de a Várkerület jövőjéről is gondoskodunk – emelte ki.
![](https://fw.photos/-4FTOiQctIEBMbEURUyGooU4HII=/665x0/filters:watermark(https://admin.sopronmedia.hu/images/watermark.png,10,-30,10,13,13)/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb5%2F4f%2Fwhiteparty-tom-1766_hc4m.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
- A White Party egy nyári esemény, amely a fehér színnel ad igazán üde, vidám hangulatot a Várkerületnek – emelte ki Jury Beáta, a Várker Kör Egyesület elnöke. – A Late Night Shopping volt a cél, vagyis a kereskedelmi üzletek este tíz óráig voltak nyitva, a vendéglátóhelyek még tovább. A Várkerület üzleteinek jó része felkészült a fehér ruhába bújt vásárlókra és feldíszített kirakatokkal várták őket – osztotta meg velünk. Az elnök kiemelte: a Várkerület üzletei, vendéglátói nem konkurensei egymásnak: hajlandók összefogni – akár azért is, hogy hasonló, hagyományteremtő értékkel bíró rendezvényeket is életre hívjanak.
A rendezvény keretében színpadi produkciók, koncertek is szórakoztatták a nagyérdeműt.