Erről a „moziról” sok emlék nem maradt – annyi bizonyos, hogy a ma is változatlan formában álló lakóház nem volt kifejezetten alkalmas e célra. A következő évben nyitott a Várkerületi Kino, amelyet a Várkerület 73. számú ház, a volt Magyar Király szálló udvari szárnyában helyeztek el. Ekkoriban a sikeres némafilmeket egy-egy bárzongorista zenéje kísérte. Hol Liszt Szerelmi álmokat, hol a Fra Diavolo-nyitányt játszotta aszerint, hogy szerelmi jelenetek vagy éppen cowboy-film pergett.

A régi épületekben gyakran eléggé kezdetleges körülmények között kialakított „mozik” rövidesen már nem feleltek meg az új, szigorúbb előírásoknak. Idővel a szerzett tapasztalatok a hatóságokat arra késztették, hogy a mozgó-fényképszínházak építését a tűzveszély csökkentése érdekében egyre szigorúbb feltételekhez kössék. Így 1911-ben Schármár Károly tervei szerint megépült az első „igazi” filmszínház a Hartmann testvérek, Jakab és Keresztély részére. Helyileg a Lackner Kristóf utcában, a 8. számú, egyemeletes lakóépület magas tűzfala tövében – az ottani zártsorú beépítés ellenére szabadon állóan. A kecses szecessziós épületet gyorsan megszerették a helyiek. Ez végre tényleg a nézők kényelmét szolgálta: a vetítővászon felé enyhén lejtő nézőtér, a két oldalról megközelíthető széksorok, a tágas várótermek és a két mosdó elnyerte a soproniak elismerését, szívesen jártak ide. A 100 néző befogadására alkalmas létesítmény 12 évre kapott működési engedélyt. Ennek leteltével a Hartmann fivérek egy nagyobb filmszínházat építettek a Torna utcában, amely már 460 fő befogadására volt alkalmas és 1926. október 30-án nyílt meg. Eredeti neve Elite Mozgó, melyet a II. világháború után 40 évre Szabadság Filmszínházra módosítottak. A Lackner Kristóf utcai mozit, bár ideiglenes jelleggel épült, mégsem bontották le: egy időben városi könyvtár volt, aztán a Városi Levéltár raktára, végül kerékpárbolt is helyet kapott benne.

A városi közgyűlés 1912 novemberében hozott határozatot „városi mozgóképszínház” létesítésére. Februárban megkapták a miniszteri jóváhagyást, és elkezdték az építkezést. A Városi Mozit – a későbbi Vörös Csillag filmszínházat –, amelyet 1913-ban a Boór cég épített, ugyancsak ideiglenesnek szánták, ezért elhelyezésére nem fordítottak túlságosan sok gondot. Az akkori Városi Tanácsház, a mai Városháza mögötti utcában egy szűk telekre került, s ezért meredek bejárati lépcsői pihenő nélkül csatlakoztak az előtéri ajtókhoz. Így bizony előfordult, hogy a nézők fenéken érkeztek az előtérbe. Az épület túlsó oldalán, a kijárat helyén pedig alig maradt 1,2 m széles sáv a városfal és az épület között. Az előadásra várakozók testi épségének megóvása érdekében az utcát – nap nap után – 16 és 23 óra között az átmenő gépkocsiforgalom elől el kellett zárni. A szélfogók nélküli előteret egy később beépített pénztárfülke igen kedvezőtlenül tagolta. Innen nyílt a nézőtér, két kis iroda és a mellékhelyiségek. A hosszúkás, 11 m széles és közel 26 m hosszú teremben 460 fő fért el – meglehetősen összezsúfolva. A nézőteret kályhákkal fűtötték; viszont mesterséges szellőztetésről nem gondoskodtak, így a levegő nem volt éppen frissnek mondható. Előnyös oldala, hogy színpada is volt, mellette parányi öltözővel, s ez lehetőséget adott előadók, művészek meghívására. A kijárati ajtók – kettő kivételével – közvetlenül a szabadba nyíltak.

A város mozija 1913. szeptember 4-én vetített először, délután 5 órakor. A program a mai mozirajongók számára talán kicsit szokatlannak tűnik: a színházi zongoramester, Schiemer György saját, Ünnepi nyitány című szerzeményének előadásával kezdődött. Utána a revü következett, Pathé újság címmel, majd A magas Tátra. Felvétel természet után, a Telefon amerikai színmű és az Amor győzelme című vígjáték zárta a műsort. 1920 táján a városi mozi zenekart is szervezett; az élő zene aztán a hangosfilm elterjedése után, 1930 körül szűnt meg.

A mozi legendás igazgatója volt Friedrich Károly, akit 1931 januárjában neveztek ki a Városi Mozi üzemvezető helyettesévé, majd 1933-tól üzemvezetővé. Ettől kezdve színes, eredményekben, sikerekben gazdag évek következtek: háromszor elnyerte a Metro-Goldwyn-Mayer filmvállalat nemzetközi vándorserlegét, így a soproni filmszínházat a határokon túl is elismert mozik sorába emelve. Megalkotta továbbá jeles filmjét, a Soproni Szimfóniát (1931: Tavasz; 1933: Nyár; 1934: Tél; 1935: Soproni bor). A háborús esztendőkben egyre erősödő nyomás ellenére is bátran kiállt Sopron magyarsága mellett. A felszabadulás utáni hetekben az első kulturális megmozdulások színhelye a Városi Mozi volt, hangversenyeket rendeztek, majd folyamatosan bemutatták az új filmalkotásokat. A Városi Tanács tulajdonából a Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat kezelésébe átkerült Városi Mozit az 1950-es években a belváros építési terve lebontásra ítélte – helyén a városfal tövében parkot kívántak kialakítani. Az épületben 1965. november 7-én tartották az utolsó előadást, ezután bezárták, majd 1966-ban lebontották. Helyén a Scarbantia Régészeti Parkot alakították ki. Ennek mellvédjén a lebontást követően 50 esztendővel emléktáblát helyeztek el a soproni Corvinus Magyar-Osztrák Baráti Kör jóvoltából.

Az Elite Mozgó, később Szabadság Filmszínház a Torna utcában, zárt sorú beépítésű telken épült Boór Nándor tervei szerint; 1926-ban adták át rendeltetésének. Ez az egyetlen régi soproni mozi, mely ma is működik és 1996 óta eredeti nevét viseli. Építésekor tervezője igyekezett megfelelni az építésügyi szabályrendeletek előírásainak. A belépő vendéget kicsi szélfogó, viszonylag tágas előtér, pénztárfülke, büfé és ruhatár fogadta és fogadja ma is. A nézőtér 12 m széles, az erkély hátsó széksora és a vetítővászon közötti távolság kb. 18 m, így kielégítő látási viszonyokat biztosít. Befogadóképessége a földszinten közel 360, az erkélyen 100, összesen tehát 460 néző. Az erkélylépcső az előtérből indul, és a távozó közönség részére lépcsőt, ill. külön kijáratot terveztek. Hasonlóképpen kellő számú és méretű kijárati ajtaja van a földszinti nézőtérnek és a páholysoroknak is. A nézőtértől független elhelyezésű és kijáratú lépcsőházat kapott a vetítőfülke. A ruhatár elhelyezése viszont eredetileg kedvezőtlenül alakult: mivel a távozó és az előadásra várakozó közönségnek a korábbi előírások szerint nem szabadott keverednie, a ruhatárban elhelyezett kabátokat előadás közben át kellett vinni a kijárati folyosó melletti helyiségbe. Ennek pedig mindössze 80 cm hosszú kiadóasztala van. A fűtésről kezdetben csupán kályhákkal gondoskodtak, és nem volt szellőztetőrendszer. Az 1980-as években az akkori Győr-Moson-Sopron Megyei Moziüzemi Vállalat alakította át a mozit két termessé, és korszerűsítette a fűtés-, szellőző és vetítőrendszert. A kijárati rész tetőszerkezetének átépítésével alakították ki a 40 fő befogadóképességű Huszárik termet, mely a művészfilmek soproni kedvelőinek vált a kedvenc helyévé.

Források:

Winkler Oszkár: Sopron művelődési középületeiről / e) Filmszínházak In: Soproni Szemle, 12. évf. 1. szám. 1958.

szivk.hu

lepteinknyoman.blog.hu

Sopron Média Archív

Borítókép forrása: sopron.network.hu