| 2019. január. 9. | 3 perc olvasás

Fejlesztés a Fertő tónál

Teljesen megújul és korszerűsödik a Fertő tó környezete az ország legnagyobb turisztikai fejlesztése során. Cikkünkben megismerheti a Modern Városok Program által 30 milliárd forintból megvalósuló beruházás fontosabb elemeit és azokat a kérdéseket is kifejtjük, melyek a tavon működő közösségeket érintik.

Létrehozni egy hosszútávon fenntartható, természeti és a térségbeli értékeket bemutató egységet, amely felpezsdíti Sopron térségének turisztikai életét – ez a célja a beruházásnak, amelynek keretében teljesen megújul a Fertő tó magyar szakasza.

- Ez egy régóta várt fejlesztés – szögezte le Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgató. - Aki kötődik a tóhoz, vagy környékéhez, tudja, hogy a jelenlegi állapotok szükségessé tesznek egy átfogó korszerűsítést. A fejlesztés rendkívül szerteágazó. - Ez az ország legnagyobb turisztikai beruházása – hangsúlyozta a vezérigazgató. - Teljes infrastrukturális és közműcserét hajtunk végre, de az épület, és szolgálati szektor kínálatot is fejlesztjük, kibővítjük – fűzte hozzá.

A projekt mögött több éves hatósági ügymenet áll. - Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a beruházási terület a határon fekszik, ráadásul Natura2000-es természetvédelmi terület – hívta fel a figyelmet Kárpáti Béla. - Azonban, a hatóságokkal kiválóan tudtunk együttműködni, így minden szükséges engedély, hatósági dokumentum a rendelkezésre áll – részletezte. A beruházó a múlt év közepén tartott tájékoztatójában megígérte a térség lakosainak, hogy az építkezés még 2018-ban elkezdődik – az ígéretüket tudták tartani, decemberben elkezdődtek a területen az előkészítési munkálatok, a fakitermelések, és a nádaratás. Ennek köszönhetően a mélyépítéssel járó, összetettebb munkálatok már 2019 májusában elindulhatnak.

A projekt több társadalmi csoportot is érint: a horgásztársadalmat, a vitorlásokat és szörfösöket, a területen bérleti, vagy egyéb jogviszonnyal rendelkezőket, valamint a kirándulókat, és a környék lakóit is. - Valamennyi érintett közösséggel folytattunk már komoly egyeztetéseket, és a térség polgármestereivel is többször leültünk tárgyalni – tudtuk meg a vezérigazgatótól. - Először a horgászokkal ültünk le, akiknek két csoportja is aktív a tó körül. Az egyikbe azok tartoznak, akik a Rákos patakon horgásznak. Őket azért érinti a beruházás, mert a bekötőút is bővülni fog. Kétsávosra bővítjük és gyalogutat, illetve egy elkerített kerékpárutat építünk mellé. Többen az út melletti zöldterületen parkoltak, vagy onnét horgásztak. Mivel ez a terület szűkülni fog, ezért az út mellett öblöket hozunk létre, ahol parkolhatnak a horgászok, és a patak északi partján kialakítunk egy hatméteres horgászsávot – részletezte Kárpáti Béla, aki hozzáfűzte: az ott pecázók nagyon örülnek a fejlesztéseknek.

A horgászok másik csoportját azok képezik, akik a Fertő tó területén a partról, vagy csónakból dobják be a csalit. - Itt körülbelül 300 csónakbérlő érintett – szögezte le az igazgató. - A fejlesztés jegyében  500 fős csónakkikötőt létesítünk, amely szükség esetén bővíthető. Az öböl területén belül jelenleg körülbelül 550 méteren lehet horgászni, a beruházás révén ez 2500 méterre fog nőni – részletezte. Kárpáti Béla felhívta a figyelmet arra, hogy idén lesznek olyan időszakok, amikor a Fertő tónál nem lehet majd horgászni. A kivitelező ezekkel kapcsolatban hirdetményeken keresztül fogja majd értesíteni a horgásztársadalmat.

- Egy másik fontos érintett a rendkívül sikeres Fertő Tavi Vitorlás Szövetség – emelte ki Kárpáti Béla. - Az egyeztetéseknek is köszönhetően a beruházás részeként létre fog jönni egy teljes értékű utánpótlás kezelő és fejlesztő intézmény, többek között tantermekkel, és hajótárolókkal is.

A vezérigazgató szerint idén nem érdemes nagyobb fürdőzéseket tervezni a Fertő tó partjára. - Jogi kérdés, hogy a beruházás során a munkaterület mikor lesz olyan állapotban, hogy átadható legyen – hangsúlyozta Kárpáti Béla. - Egyébiránt, a fürdőzés a jelenlegi, iszapos mederben sokak számára nem okozott felhőtlen örömöt. A beruházás részeként a partvonaltól befele, mintegy 50-60 méter távolságig mederkotrást is végzünk majd, hogy tiszta legyen terület. Ezt úgy próbáljuk kivitelezni, hogy a természetes áramlás során mozgó iszap minél messzebb kerüljön a partvonaltól – részletezte.

A sétahajózás esete a legnehezebb kérdések közé tartozik. - Ez egy szervezett üzleti tevékenység, amely jelenleg úgy áll, hogy a tavaly is hajóztató társaságok szerződései felmondás alatt vannak. A pihenő azonban nem lesz tartós, ugyanis az öböl modern kikötővel is bővül majd, így a sétahajózás számára is új lehetőségek nyílnak majd meg – tudtuk meg Kárpáti Bélától.

A vezérigazgatóval készült beszélgetést és a projekt bemutatófilmjét az alábbi videókban tekinthetik meg:

Legnépszerűbb cikkek