A projekt eredményeképpen Kópházán, a Soproni utca páratlan házszámozású oldalán 400 folyóméter hosszon korszerű csapadékvíz-elvezető rendszer készült el. Egyrészt kiépült egy zárt, az igénybevételnek megfelelően méretezett csapadékvíz-elvezető csatorna, továbbá ennek folytatásában új fedett, burkolt árkos csapadékvíz-elvezető létesült, mely csatlakozik a meglévő nyílt árkos elvezető rendszerhez, ennek végső befogadója az Ikva patak. A beruházás megvalósításával az alábbi célok is teljesültek:
- jelentős anyagi károk kivédése;
- a belterületi létesítmények veszélyeztetettségének megszüntetése;
- a településrészben a településkép és az életminőség javulása.
A fejlesztés oka, szükségessége az volt, hogy a Soproni utca - Temető utca kereszteződésében nagyobb esők alkalmával gyakran elöntések keletkeztek. A fejlesztéssel érintett területen korábban a Soproni utca 17-37. közötti szakaszán részben nyílt árkos, részben lakók, vállalkozások által lecsövezett árokrendszer volt található, mely rossz állapotú és alulméretezett volt, ezáltal a csapadékvíz elvezetését nem tudta biztosítani. A fejlesztéssel érintett területen megtalálható volt olyan szakasz is, ahol egyáltalán nem volt kiépítve csapadékvíz-elvezető rendszer, ezáltal a terület folyamatosan ki volt téve a hirtelen, nagy mennyiségben érkező csapadék okozta károknak, valamint a terület esztétikailag sem volt méltó a település legforgalmasabb útjához.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520augusztus%2F20220829%2520ny%25C3%25ADlt%2520nap%2FSAM_0846.JPG)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520augusztus%2F20220829%2520ny%25C3%25ADlt%2520nap%2FSAM_0848.JPG)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520augusztus%2F20220829%2520ny%25C3%25ADlt%2520nap%2FSAM_0842.JPG)