| 2019. április. 6. | 2 perc olvasás

Felavatták a Lővér Strandfürdőt

Felavatták a Lővér Strandfürdő két új medencéjét, amely az új fedett uszoda megépüléséig kiszolgálja majd a sportolók igényeit is –ez légsátras fedéssel valósul meg. A strandfürdő két új medencéje és az uszoda újjáépítése a Modern Városok Program keretében valósulhat meg. Az eseményen letették az új uszodaépület alapkövét is.

Az avató ünnepségen Gyopáros Alpár, modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: mindig örömmel utazik Sopronba, hiszen a Modern Városok Program innen indult el 2015 tavaszán. Az elmúlt négy évben 23 megyei jogú város csatlakozott a programhoz, amelynek keretében eddig 260 projekt indul el. A Modern Városok Programra 3800 milliárd forintot különített el a kormány, amelynek 75%-a kormányzati forrás. Sopron a program keretében mintegy 60 milliárd forint értékű fejlesztési csomagot valósít meg, amelybe az M85-ös gyorsforgalmi út költségei nem tartoznak bele. Gyopáros Alpár szerint ez annak is köszönhető, hogy jó az együttműködés a városvezetés és a kormányzat között.


fotó: Griechisch Tamás

Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere beszédében kiemelte: Sopron a Modern Városok Program segítségével töretlenül fejlődik, szépül, és egyre élhetőbbé válik. A beruházás célja, hogy egy komfortos strand várja a fürdőzni vágyókat, amely ki tudja szolgálni a sportolók igényeit is, amíg az uszodaépület elkészül. Egy 25X25 méteres, 10 sávos medencét vehetnek igénybe az úszók és a vízilabdázók, valamint egy 12X25 méteres gyermek és tanmedencét alakítottak ki a legkisebbeknek. A polgármester hozzátette: a strandfürdő 650 millió forintból valósult meg.


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: a mai nap ünnep a soproni vizesportban, amelyre egész Magyarország büszke lehet, és a létesítmény mindannyiunk közös soproni uszodája lesz.


fotó: Griechisch Tamás

A beszédek végén az úszók birtokba is vették a medencéket, amelynek vízfelülete közel ezer négyzetméter. 


fotó: Griechisch Tamás

Az avató ünnepséget követően Gyopáros Alpár, Dr. Fodor Tamás, Barcza Attila és a kivitelezők letették az új uszodaépület alapkövét.

Az eseményen részt vett Dr. Molnár Ágnes, országgyűlési képviselő, Dr. Simon István, alpolgármester, Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok, Péli Nikolett, Mágel Ágost, és Filep Márk, önkormányzati képviselők.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek