Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki felesége tudta nélkül felvitt a felesége által nem sokkal korábban örökölt lakásba egy idegen nőt, majd a légyott utáni reggel ellopta a lakásból a neje – ugyancsak örökölt – arany ékszereit.
A férfi az ékszerekért kapott pénz egy részét elköltötte, abból adott az ismerősnek, mobiltelefont vásárolt magának, illetőleg nagyobb részét rokonainál rejtette el. Időközben az ismerőssel való találkozásakor a feleség rájött arra, hogy a férje ellopta az arany ékszereit, és feljelentést tett. A nyomozás során valamennyi ékszert lefoglalták, a férfi által vásárolt mobiltelefont is. Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő férfit nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével vádolta meg. Vele szemben – előélete alapján – négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben az érdemi döntést a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
Borítóképünk illusztráció, forrása: Pixabay