A Soproni Petőfi Színház művészei megzenésített verssel érkeztek a GyIK Rendezvényház felolvasó maratonjára, amely a Magyar Költészet Napja előtt tiszteleg. A program reggel nyolc órakor vette kezdetét, a mikrofonnál több száz gyerek és irodalom kedvelő felnőtt váltotta egymást órákon keresztül. A résztvevőket Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok köszöntötte, aki egyik kedvenc versét: Arany János: Epilógus című költeményét is felolvasta a rendezvényen. A GYIK Rendezvényház évek óta több programot is kínál a Magyar Költészet Napja alkalmából.
fotó: Griechisch Tamás
- Akik temetik a költészetet, azoknak nincs igazuk, hiszen ez a pótolhatatlan művészet ma is él – szögezte le Orbán Júlia, a GYIK Rendezvényház intézményvezetője. - Örömteli az is, ha otthon olvasunk verset, de az még nagyobb öröm, ha ezt mi meg tudjuk osztani, hiszen ennek az összekapcsolásnak hatalmas nagy ereje van. A felolvasó maratont már nyolcadik alkalommal rendezzük és mindig ajánlunk szerzőt, írót, költőt. Idén Ady Endrére emlékezünk, hiszen halálának századik évfordulója volt – fűzte hozzá.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd6%2F3f%2Fversmaraton-tom-7372_qadp.jpg)
A felolvasó maraton a hagyományoknak megfelelően a Vasvári Pál utcai József Attila szobornál zárult, ahol Orbán Júlia rendezvényigazgató mondta el ünnepi gondolatait, majd Dr. Farkas Ciprián városi tanácsnokkal közösen megkoszorúzták József Attila szobrát.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F38%2Fb5%2Fversmaraton-tom-7461_zeo5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fad%2Fd9%2Fversmaraton-tom-7374_f4c5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7d%2F30%2Fversmaraton-tom-7365_7mdr.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F43%2F59%2Fversmaraton-tom-7377_vycy.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F47%2F96%2Fversmaraton-tom-7384_tjbj.jpg)