"Feltárt képek (analóg fotográfiák) a 21. században" címmel nyílt meg a Roth Torony Galériában Tamás Griechisch fotográfus, G. Nagy László fotográfus és Ujvári Gábor fotóművész közös kiállítása, ahol a még régebben, analóg technikával készült fotóik válogatását mutatják be az érdeklődőknek.
A megnyitó is igazán különleges volt, hiszen nem az itthon már megszokottá vált protokoláris vonulatot követte, hanem egy könnyed, közvetlen baráti beszélgetős estére sikerült, ami nem titkoltan célja is volt a kiállítóknak. Szőcs Géza grafikusművész bevezető üdvözlése után után a kiállítók is köszöntötték a megjelenteket, akik röviden összefoglalták az elmúlt évtizedek munkásságát illetve egy-egy kiállított fotó születésének pillanatát is felidézték.
A megnyitót követően akár egy pohár bor társaságában vagy pogácsát fogyasztva, de igény szerint a kiállítókkal közösen beszélgetve is el lehetett időzni az alkotások előtt, melyek nem csak látványban, hanem gondolatvilágban is egy kis időutazásra csalogatták az embert. Nem a modern és kidolgozott, már-már mindennapos hangulatfotókat láthatjuk a falakon, hanem olyan "elkapott" pillanatok köszönnek vissza ránk, amelyek valóban megismételhetlenek és a natúr valóságot tárják elénk.
Igazi érdekesség ez a tárlat azoknak, akik szeretik a fotóművészetet és a különleges, egyedi látásmódot.
A kiállítás megtekinthető:
Roth Torony Galéria
Sopron, Szent György utca 14.
2016. november 14-től - 2016. november 24-ig.
Hétfő-csütörtök 15-18 óra között.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd0%2F27%2Fimg-9693-jpg_t6qn.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F17%2F3a%2Fimg-9695-jpg_5qf8.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd6%2Fdc%2Ftorony8_81hk.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7d%2F08%2Ftorony9_7jji.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2a%2F33%2Ftorony6_49j2.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2Fdd%2Ftorony3_z3ze.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc7%2F8e%2Ftorony-20__cxp.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F71%2F74%2Ftorony5_ir3o.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F49%2F77%2Ftorony7_951_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt