| 2021. március. 29. | 1 perc olvasás

Féltávon az új ivóvíz távvezeték építése Harkán

Közel másfél kilométeren, 50 millió forintos beruházás eredményeként cserélik az ivóvíz-főnyomóvezetéket Harkánál. Harka Község Önkormányzata március 02.-án átadta a munkaterületet és a kivitelező Aqua-Kanál Kft megkezdte az új távvezeték építését. A kivitelezők elérték a bővítésre kerülő szakasz felét.

Harka lélekszáma csak az elmúlt 10 évben, 1000 fővel növekedett. Az örömteli, és dinamikus bővülés, megoldásra váró feladtok sorát állítja az Önkormányzat elé. Évről-évre építeni kell utakat, járdákat, valamint a közintézmények fejlesztése is elengedhetetlenül fontos. A legégetőbb feladatok között szerepel az ivóvíz vezeték bővítése. Három héttel a munkálatok megkezdése után a kivitelezők elérték a bővítésre kerülő szakasz felét. 


Fotó: Harka Község Önkormányzata

A munkavégzés mostantól az úttesthez közelebb eső területen történik, ezért fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől. A Soproni Vízmű Zrt., és Harka Község Önkormányzata közösen értékelte az elmúlt hetek eseményeit, és az a döntés született, hogy 2021. március 30.-tól feloldják a településen fennálló vízóra felszerelési korlátozást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenleg már üzemelő vízhálózatra történő csatlakozási kérelem benyújtását követően, a kérelmezők megkaphatják az Önkormányzat hozzájárulását.


Fotó: Harka Község Önkormányzata

A jővőben esedékes további bővítés és fejlesztés azonban csak úgy biztosítható, ha a meglévő hálózatra csatlakozó felhasználók hálózatfejlesztési hozzájárulással veszik ki részüket a közös teherviselésből. Harka Község Önkormányzata Képviselő-testületének ide vonatkozó rendelete itt olvasható. A Covid-19 járványra tekintettel, a hozzájárulás kiegyenlítésének határideje 2022 január 30. lesz. Kérelmeiket a Polgármesteri Hivatal postaládájába dobhatják be, telefonszámuk megadása mellett.

Az új ivóvíz távvezeték építésável kapcsolatos korábbi cikkünket itt olvashatják. 

Borítókép; Sopron Média archív 

Legnépszerűbb cikkek